elektromos autó

Az elektromos autózás további támogatásáról állapodott meg a német kormány az autóipari szereplőkkel

2019.11.05.

Megemelik az egész iparágat érintő támogatásokat, és a szubvenciók rendszerét újabb öt évre, 2025 végéig kiterjesztik. A több mint három éve bevezetett autóvásárlási prémiumok 2020 végéig vannak érvényben.

Az elektromos autók tömeges piaci bevezetését célzó, úgynevezett "autó-csúcson" Angela Merkel kancellár, valamint a szövetségi kormány néhány minisztere és tartományi miniszterelnökök mellett a VDA autóipari szövetség és az autógyártó cégek vezetői, beszállítók és a szakszervezetek vettek részt.

Megállapodásuk értelmében a 40 ezer euró (mintegy 13 millió forint) vételár alatti autók fogyasztói támogatását 4 ezerről 6 ezer euróra fogják emelni. Az ugyanilyen árkategóriába tartozó plug-in hybrid járművek vásárlási támogatását pedig 3 ezerről 4,5 ezer euróra. A terv szerint, amelybe a dpa betekinthetett, a német szövetségi kormány és az iparági szereplők a jövőben is egyenlő részt vállalnak az elektromos autózás bevezetésének szubvencionálásából.

A csúcstalálkozó előtt nem lehetett tudni, hogy mindkét fél hajlandó-e folytatni ezt a sémát, bár a Volkswagen csoport már jelezte, hogy hajlandó erre.

A jelenleg érvényben lévő szubvenciós kerethez a német kormány és az autógyártók egyaránt 600 millió euróval (több mint 197 milliárd forint) járultak hozzá.

A csúcstalálkozó napirendjén szerepelt emellett annak a megvitatása, hogyan gyorsítsák fel a töltőállomások országos hálózatának kiépítését - ami kulcsfontosságú az elektromos autózás leendő sikerének szempontjából.

Németországban jelenleg 21 ezer töltőállomás működik, ami messze elmarad Angela Merkel hétfőn este említett elképzelésétől, miszerint a következő évtizedben egymillió töltőállomást kellene telepíteni. A kancellár hozzátette, hogy a kormány ehhez 3,5 milliárd euró (mintegy 1150 milliárd forint) támogatást biztosít.

Az "autó-csúcs" előtt Angela Merkel részt vett a Volkswagen elektromos személyautója, az ID.3 sorozatgyártásának elindításán, Zwickauban.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....