fuvarozás

Az első félévben 22-23 százalékkal nőttek a közúti fuvarozói költségek

2022.09.14.

A magyar közúti fuvarozók költségeit mutató Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) 2022 első félévében mintegy 22-23 százalékos növekedést mutat az előző év egészéhez képest, ebből az első félévben a fuvarozók 13-15 százalékot tudtak érvényesíteni áraikban - mondta Lajkó Ferenc, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) logisztikai szakosztályának elnöke a közgazdasági társaság online szakmai rendezvényén.

A Közúti Fuvarozási Árindex a közúti fuvarozást érintő árhatásokat mutatja a 20 legnagyobb magyar fuvarozó több ezer kamionjának adatai alapján. Lajkó Ferenc, aki a negyedévben készülő indexet kidolgozó DigiLog Consulting ügyvezetője is rámutatott arra, hogy a jogos és a fuvarozási árban érvényesített költség közötti 8-9 százalék különbözet olyan probléma, amely hatással lehet az ellátási láncra.

A logisztikai iparági szakember ismertette, hogy az első félévben mért költségnövekedésben az üzemanyag 14 százalékot, a gépkocsivezetők bére 5 százalékot, a tranzitdíj 3 százalékot tett ki, de befolyásolta még a költségeket az infláció és az alapkamat alakulása is.

A magyar közúti árufuvarozás jelentőségét bemutatva Lajkó Ferenc elmondta, a hazai áruszállítás 70 százalékát adják, Magyarországon 13 ezer vállalkozás foglalkozik közúti árufuvarozással, járműállományuk 90 ezret tesz ki, a magyar foglalkoztattak 3,3 százalékát alkalmazzák, és jelentős exportszolgáltatók.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..