EU

Az EU összesített GDP-je 0,3 százalékkal nőtt a negyedévben

2013.08.14.

Kilépett a recesszióból az euróövezet és az Európai Unió, miután mindkét csoport GDP-je 0,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző három hónaphoz képest - közölte az Eurostat, az EU statisztikai hivatala szerdán előzetes számként.

Éves összevetésben az eurózónában 0,7 százalékos, az EU egészében pedig 0,2 százalékos volt a visszaesés a június végével zárult három hónapban.
    

Az idei első negyedévben 0,1 százalék, a tavalyi utolsó három hónapban még 0,5 százalék volt a gazdasági visszaesés az EU egészében, és 0,3 százalék, illetve 0,6 százalék a zsugorodás az euróövezetben negyedéves szinten.  
    

Éves összehasonlításban is javulás következett be, mérséklődött a gazdasági zsugorodás az EU-ban és az euróövezetben egyaránt. Az idei első három hónapban az egy évvel korábbihoz képest az euróövezeti GDP még 1,1 százalékkal, az EU-ban pedig 0,7 százalékkal esett vissza.  
    

Az Eurostat megjegyezte, hogy az Egyesült Államok GDP-je az idei második negyedévben 0,4 százalékkal nőtt negyedéves, és 1,4 százalékkal éves szinten.
    

A legnagyobb csökkenést Görögország szenvedte el, ahol a második negyedévben 4,6 százalékkal volt kisebb a GDP, mint egy évvel korábban. A zsugorodás nagyobb, 5,6 százalék volt az első negyedévben.
    

A legnagyobb növekedést Lettország érte el éves szinten, 4,3 százalékot, ez ugyanakkor lassulás az első negyedévi 5,6 százalékos bővüléshez képest.      
    

Az EU hat országának második negyedévi adatai még nem állnak rendelkezésre.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....
2026.02.06
A rendőrök a DELTA Program keretében egy debreceni autókereskedés bezáratására intézkedtek - írja a....
2026.02.06
Nemzetbiztonsági veszély fenyeget?   ..
2026.02.06
A CATL és a Changan Automobile a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral....
2026.02.06
Miért mondják ránk emberekre, hogy kíváncsi természetűek vagyunk? Nos, a mai napig keressük az örök....
2026.02.06
A Nagykátai Járási Ügyészség több rendbeli minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt....
2026.02.06
A tavalyi magyar Rally2 bajnokság győztese, a győri származású Faltusz Dávid a 2026-os idényt már a....
2026.02.06
A Toyota prémiummárkája története legjobb eladási eredményét produkálta 2025-ben, és a dinamikus....
2026.02.06
A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - írja....
2026.02.06
Az Év Magyar Autója verseny 2026-os idényébe nevezett Toyota Aygo X hibrid technológiájának ....