csökkenő bevétel
Bár jeleneg csökkenőtendencia figyelhető meg az autóiparban, 2025 első felében a világszintű autóeladások megnőttek 2024 ugyanezen időszakához képest. A 34 legnagyobb gyártó összesen 3 százalékkal több járművet értékesített idén. A nem meglepő örök győztes Toyota mellett szintén nem volt meglepő az sem, hogy a BYD és a Geely kínai gyártók tudhatták magukénak a legnagyobb növekedést, letaszítva adobogóról a Stellantist és a Teslát. Ami azonban valóban érdekes, hogy hiába a nagyobb volumenek, a teljes bevételek visszaestek, 1,4 trilliárd amerikai dollárról 2 százalékkal kevesebbre, 1,372 trilliárdra. Persze, mondhatnánk, hogy ez semmi ekkora léptéknél, de ezt azt jelenti, hogy a versenyben a gyártóknak lejjebb kellett vinniük az áraikat, hogy talpon maradjanak. És nem egy-kettőnek. Szinte mindnek.

A Toyota még viszonylag jól jött ki az évből. (Forrás: Toyota)
A fenti értéket lebontva egy autó átlagára 38 084 dollár helyett 36 074 dollár volt idén. Bár sok kínai márka, köztük a gyorsan feltörő Omoda és Jaecoo sem került bele ebbe a számításba, a keleti gyártók árháborúja magyarázza a visszaesést. A BYD és a Geely 33, illetve 47 százalékkal növelte gyártási kpacitáást a korábbi évhez képest - ami önmagában is elképesztő -, de még ezen felül csökkenteni is tudták áraikat, sőt, ők még a nyereséges, illetve semleges oldalon állnak, mivel a BYD bevételei 14 százalékkal nőttek, a Geely-é pedig stagnáltak. Érdemes azt is megemlíteni, hogy 2025 első felében a BYD a hatodik legnagyobb globális gyártó let globális szinten.
A profitabilitás az egyik legérdekesebb pont. A kínai árháború, az egyre csökkenő kereslet, az európai árak növekedése és az amerikai vámok miatti félelem erősen megrázta az ipart. A működés utáni profitok (azok a bevételek, amelyek az összbevételből levont működési költségek után adódnak) 23 százalékkal csökkentek globálisan szinten, vagyis 122, 2 milliárd dollárra estek vissza. A legnagyobb esést a Stellantis, a Nissan, a Mercedes, a Ford, a Tesla, a Volkswagen, a BMW, a Honda és a Kia szenvedték.
A legnagyobb nyertesek szinte mind kínai gyártók voltak. A Leapmotor, a Xpeng, a Geely alá tartozó Polestar és a BYD, illetve az amerikai Lucid, utóbbi bevételei voltak a legkisebbek ebben a csoportban.
Ami viszont a leglátványosabb, azok a nettó bevételek voltak. 2024 első feléhez képest 69 százalékos volt a mínusz 2025 ugyanezen időszakában, 26, 6 milliárd dollár - ez a gyártók globális, tiszta bevétele. Az átlag nettó nyereség 6,1 százalékról 2 százalékra esett vissza és a pontos európai szabályozások, a tarifák csökkenése és a kínai árháború lenyugvása nélkül nem is várható, hogy a piac kiszámíthatóbb lesz, így ez az ingadozás sem fog egyhamar csökkenni.

A Geely egyike a feltörekvő kínai gyártóknak. (Forrás: Geely)
Mindössze három gyártó tudta növelni a nettó bevételeit, és nem, ezek most nem csak kínaiak, sőt, három teljesen eltérő gyártót láthatunk itt:
A nettó nyereségi mutató öt legnagyobb győztese is érdekes. A Ferrari (23,4%) és a Suzuki (9,1%) itt is a csúcson, mögöttük a Kia (8,1%), a Hyundai (7,2%), majd a kínai Great Wall Motor (6,9%).
Még egy utolsó érdekesség, ha lebontjuk, egyetlen autón melyik gyártó kereste a legtöbbet. És itt szintén nem a kínaiak lesznek a sor elején, de ez szinte logikus is. Egyetlen autón az keresi a legtöbbet, aki piszokdrágán árulja őket. Így a top 5 ebben a listában:
Nyitókép forrása: Motor1