elemzők

Az ingyenes parkolás és az üzemanyagárak húzták vissza az inflációt

2020.12.08.

Egyöntetűen az ingyenes parkolással és az üzemanyagárak csökkenésével magyarázták az infláció vártnál nagyobb novemberi lassulását az MTI-nek nyilatkozó elemzők. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint novemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,7 százalékra lassult az októberi 3,0 százalékról. Egy hónap alatt, októberhez képest a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal mérséklődtek. Az alacsonyabb áremelkedésben a szolgáltatások októberinél kisebb éves áremelkedése, valamint a járműüzemanyagok árcsökkenése játszotta a legnagyobb szerepet - tette hozzá a KSH.

Virovácz Péter, az ING bank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában leszögezte: az infláció folytatta mérséklődését novemberben. A piaci várakozástól elmaradó inflációs adatot az üzemanyagok és a közlekedési szolgáltatások árának alakulásával magyarázta. A legnagyobb hatást az újból ingyenessé tett közterületi parkolás gyakorolta, amely önmagában 0,2 százalékpontot magyaráz az infláció lassulásából. Mivel az üzemanyagok és a szabályozott áras termékek nem szerepelnek a maginflációs mutatóban, aligha meglepő, hogy a maginfláció enyhén emelkedett. A 3,9 százalékos mutató azonban továbbra is a jegybank célsávján belül van. A maginfláció emelkedésében a szolgáltatások mellett szerepet játszott a dohányáruk és a szeszes italok áremelkedésének erősödése.

Előre tekintve decemberben tovább mérséklődhet az infláció, így az év egészét tekintve 3,3 százalék lehet a mutató. A jövő év első negyedévében pedig főleg az előző évi bázishatások miatt hároméves mélypontra, 2 százalék közelébe süllyedhet az áremelkedés átlagos üteme. Ezt még módosíthatja a forint árfolyamának alakulása, amelyet jelenleg a szokásosnál is nagyobb bizonytalanság övez az EU-val kapcsolatos viták potenciálisan heves piaci reakciója miatt - tette hozzá. Az infláció akár még meg is engedné, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csökkentse az egyhetes betét kamatát, ugyanakkor ez további turbulenciákat hozhatna az árfolyamban, így várhatóan a helyzet tisztázásáig a jegybank is kivár a monetáris politika módosításával.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője is azt emelte ki, hogy az ingyenes parkolás és az üzemanyagár-csökkenés nélkül novemberben stagnált volna az infláció.

Hozzátette: a fő mutató lassulásával szemben az inflációs trendeket pontosabban mutató, a változékony energia-, élelmiszer- és hatósági árak nélkül számolt 3,9 százalékos maginfláció még mindig magasnak mondható, kicsit meg is haladja az októberi 3,8 százalékot. A maginfláció néhány kiugrástól eltekintve tavaly március óta a 4 százalékos szint körül mozog, ami a jegybanki toleranciasáv felső határa, mutatott rá az elemző.

A számszerű előrejelzését ismertetve a szakember közölte, az idén az éves átlagos infláció 3,3 százalékos lehet, 2021-ben pedig 3,2 százalékos ütemre lehet számítani, de évközben jelentős ugrások és süllyedések lehetnek a a bázishatás miatt.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy a fogyasztói árak emelkedésének novemberi üteme már elmarad az MNB céljától. Az élelmiszerek áremelkedése továbbra is felfelé húzza a pénzromlás mértékét. A dohányáruk ára, főleg a növekvő jövedéki adó nyomán emelkedett.

Az infláció lassulása tovább enyhíti a jegybankra nehezedő nyomást, azonban a decemberi kamatdöntést várhatóan nem a jelenlegi inflációs folyamatok, hanem a gazdasági kilátások befolyásolják majd. Amennyiben a jegybanki döntéshozók úgy látják, hogy elhúzódó kilábalással néz szembe a magyar gazdaság, amely az infláció további lassulását eredményezné, akkor sor kerülhet újabb monetáris lazításra. Ugyanakkor a monetáris kondíciók lazítására a nemkonvencionális eszközök, nem pedig az alapkamat módosítása révén kerülhet sor decemberben - vélekedett az elemző.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője is egyetértett azzal, hogy a várakozásoknál alacsonyabbra süllyedt a novemberi infláció döntő mértékben az üzemanyagárak csökkenésének, valamint a parkolási díjak felfüggesztésének köszönhetően. A maginfláció azonban jórészt a dohánytermékek áremelkedése miatt emelkedett. Az MNB által kiemelt adószűrt maginfláció 3,3 százalékosra emelkedett, így a Takarékbank szakértője a közeljövőben nem várja az egyhetes betét kamatának további emelését. A forint gyengülése és az infláció jövő év elején várható megugrása miatt ugyanakkor az MNB óvatos maradhat a lazítással.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
Végre egy hiteles jelenség, ami tart valahonnan valahová. Van miből merítenie és mer karakter lenni....
2026.04.06
Időkapszulát helyeztek el a Győri Járműipari Tudásközpont leendő helyszínén, a Széchenyi István....
2026.04.06
A Volkswagen és a Volvo egyszerre indít nagyszabású toborzást. A kínált fizetésekből jól látszik a....
2026.04.06
Az A3-as autópályán egy sebességkorlátozás már napok óta felháborodást kelt az autósok körében. A....
2026.04.05
Megérkezett a ragyogó tavaszi napsütés, ezzel pedig nagyobb figyelem jut az autónk megjelenésére,....
2026.04.05
60 évvel ezelőtt, 1966. március 10-én a 36. Genfi Autókiállítás mutatkozott be a Lamborghini Miura....
2026.04.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Húsvétkor pont egy nyulat? ..
2026.04.05
Jó okuk van rá, vagy ez csak egy összeesküvés-elmélet?   ..
2026.04.05
A BMW Group megújult müncheni gyára hatékonyabban, rugalmasabban és digitálisabban várja a Neue....
2026.04.05
Az ICDP szerint az autóvásárlás fontossága nem a költségben, hanem az érzelmekben rejlik — és ez....