repülés

Az izraeli El AL a legpontatlanabb légitársaság

2016.07.15.

- Egy légiközlekedéssel foglalkozó honlap szerint az izraeli El AL a legpontatlanabb légitársaság, amiről a cég vezetése szerint a pilóták tehetnek - adta hírül a The Jerusalem Post című angol nyelvű újság honlapja pénteken.

Júniusban az El Al járatainak kevesebb mint harminchat százaléka érkezett meg időben, és mintegy hatvannégy százalékuk legalább negyed órát késett, miközben a késési átlaguk negyvennyolc perc volt. A légi közlekedési adatokat gyűjtő FlightStats nevű honlap jelentette meg az izraeli társaság számára kellemetlen adatokat, amelyek szerint az El Al a vizsgált negyven cégből a pontosság tekintetében az utolsó lett.


A The Jerusalem Post szerint a pilóták munkalassító sztrájkjai okozták az El Al-t már egy éve jellemző gyakori késéseket, mert így tiltakoznak munkakörülményeik, a kedvezőtlen menetrend vagy bérezésük ügyeiben. Márciusban például egyszerre húsz pilóta jelentett hirtelen betegszabadságot közvetlenül járataik indulása előtt, ami számos járat kimaradását vagy késését okozta. A Tel-Aviv-i munkaügyi bírósághoz múlt héten benyújtott irat szerint a járatok pilótái átlagosan havonta 94 832 sékelt (több mint hétmillió forintot) keresnek.

Az izraeli pilóták sikeresen vívják harcukat, mert tavaly óta megemelték járandóságaikat és csökkentették a havonta repüléssel töltött óráik számát. A pilótaszövetség elnöke cáfolta a lapnak, hogy jelenleg sztrájkolnának, és közölte, hogy már csak egy apró részleten vitatkoznak a cég vezetésével. Ennek ellenére csütörtökön három New Yorkba tartó járatból kettő késve indult Izraelből, és mindhárom késve érkezett Amerikába.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....