megelőzés

Az NFM a biztonságos közlekedés alapjainak megteremtésén dolgozik

2016.06.16.

A magyar kormány és azon belül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a biztonságos közlekedés alapjainak megteremtésén dolgozik, ehhez azonban a tudatos közlekedésre nevelésre is szükség van - mondta az NFM közlekedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Mosóczi László kiemelte: ezt szolgálja többek között a biztonságos óvoda program, amelyet a tárca az életúton programban hirdetett meg.
A projekt két részből állt, először olyan óvodák jelentkezését várták, amelyek vállalták a közlekedés tudatos nevelésének beillesztését a mindennapi óvodai foglalkozásokba. A pályázatra 328 intézmény jelentkezett, ezekből választotta ki az NFM azt a 200-at, ahol végül el is indult a képzés.

A projekt második része azokat az óvodákat érintette, amelyek már rendelkeznek ilyen jellegű programmal. A felhívásra több mint 120 óvoda jelentkezetett, amelyekben szakmai zsűri vizsgálta meg a foglalkozásokat és végül 26 intézmény eddigi munkáját díjazták is, 5 komplett Kresz-parkot kapott, 21 pedig különdíjban részesült - mondta a helyettes államtitkár.
Mosóczi László hangsúlyozta: évente mintegy 20 500-20 700 közlekedési baleset történik az országban, az esetek közel 2 százaléka a 6 évesnél fiatalabbakat érinti. A kormány azért indította el ezt a programot, hogy a 14 év alatti korcsoportból ne legyen halálos baleset - mondta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....