Olaszország

Az Olasz Posta alkalmazottai tesztelték a jövő hibrid és elektromos járműveit

2020.03.04.

Levélkihordókat és a postaautók sofőrjeit hívták meg a Róma közeli Vallelunga gyakorlópályájára, hogy tesztvezetésen próbálják ki azokat a három- és négykerekű, hibrid és elektromos járműveket, amelyek várhatóan a postai szállítások jövőjét jelentik majd Olaszországban – írja a legnépszerűbb olasz autós magazin, a Quattroruote internetes kiadása. 

A kezdeményezés célja az volt, hogy felmérjék a járművek minőségét és jellemzőit, illetve kipróbálják, azok mennyiben felelnek meg a postai dolgozók különleges igényeinek a mindennapi munka során.

Az elektromos járművekre való teljes átállás felé tartó Olasz Posta a járműveket a környezeti fenntarthatóság, a biztonság és a teherbíró képesség kritériumai alapján választotta ki. A cég a környezet védelmét szolgáló stratégiát tűzött maga elé, amelynek egyik mérföldköve az alternatív meghajtású járművek alkalmazása, ezen keresztül pedig a káros anyag kibocsátás radikális csökkentése.  

Az Olasz Posta merész döntést hozott: azt vállalta, hogy 2022-ig 40 százalékkal csökkenti a cég kezelésében lévő járműpark károsanyag-kibocsátásának mértékét. A Poste Italiane 32.500 járművel rendelkezik, és a tervek szerint már idén áprilistól kétezer új, zéró-kibocsátású járművet állítanak forgalomba. A távlati cél kettős. Egyrészt olyan szállító flottát akarnak létrehozni, amelynek járműveit naponta csak egyszer kell feltölteti. Másrészt önvezető intelligens járművek beszerzésével akarják garantálni, hogy a postások teljes biztonságban közlekedjenek munkavégzésük során.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....