járműgyártás

Az új Ford Focus ST és a rapsztár Blakie izgalmas kalandja

2019.02.18.

Komoly sebesség és precízió kell ahhoz, hogy valaki lépést tarthasson Blakie-vel, az energikus MC-vel és zenésszel. Ezért is döntött úgy a Ford, hogy a “Can’t see them” című számával berobbanó 21 éves sztár részvételével készíti el új filmjét, amely a vadonatúj Focus ST izomautó agilitását és villámgyors reakcióit mutatja be.

A vállalat belgiumi Lommel tesztpályáján három napon át forgatott filmben Blakie a Ford Performace szakemberei által kifejlesztett Focus ST első utasülésén adja elő “Jump” című slágerét. Kifinomult technológiáinak (többek közt elektronikus vezérlésű részlegesen önzáró differenciálművének, turbólyuk-kiküszöbölő megoldásának és választható üzemmódjainak) köszönhetően az autó precízen követte a rapper gyors ritmus- és tempóváltásait. Blakie a film kedvéért még a dalszöveget is átdolgozta kicsit, belecsempészve egy egyedi Focus ST-fordulatot.

- Lenyűgöző élmény volt egy versenypályán előadni a dalt, amit a szobámban írtam; pláne, hogy az anyukám is egy Forddal jár, úgyhogy nagyon büszke lesz rám - mesélte Blakie. “Hihetetlenül jó volt összehangolódni egy profi autóvezetővel, és a versenypályán átélni azt az adrenalinfröccsöt, amit a Focus ST kínál.” A továbbfejlesztett hajtásláncokat, futóművet és fékrendszert kínáló, vadonatúj Focus ST idén nyártól lesz kapható ötajtós és kombi karosszériával, valamint egy 280 lóerős, 2,3 literes EcoBoost benzinmotorral és egy 190 lóerős, 2,0 literes EcoBlue dízellel.

A filmben látható felvételek zárt pályán készültek, és a forgatást a Ford biztonsági szakértői felügyelték. A 2,3 literes EcoBoost motor várható legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 175 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 7,6 l/100 km. Ugyanezek az az adatok a 2,0 literes EcoBlue erőforrás esetében 124 g/km és 4,8 l/100 km. Az üzemanyag-fogyasztás és a CO₂-kibocsátás hivatalos adatait az értékesítés megkezdéséhez közelebbi időpontban teszi közzé a Ford.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....