Porsche

Bajban a Porsche, jelentősen csökkentek az eladásai az első fél évben

2025.07.09.

Csökkentek a német luxusautó-gyártó eladásai az idei első hat hónapban, kiemelkedett a kínai értékesítés 28 százalékos esése - közölte a cég kedden.

A Porsche 146 ezer 391 járművet értékesített az idei első fél évben, 6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, de Észak-Amerikában, ami az autógyártó legnagyobb értékesítési piaca, 10 százalékkal, 43 ezer 577-re nőttek az eladások.

Az idei első hat hónapban leszállított Porschék 36,1 százaléka elektromos volt, ami 14,5 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakkal egybevetve. Ezen belül a teljesen elektromos autók (BEV) aránya 23,5 százalék, a hálózatról is tölthető, plug-in hibrideké (PHEV) 12,6 százalék volt az első fél évben.

A cég honlapján az szerepel, hogy Európában (Németország nélkül) a Porsche 35 ezer 381 járművet szállított ki az év első felében, ami 8 százalékos csökkenés éves szinten. A Németországban eladott járművek száma 23 százalékkal, 15 ezer 973-ra esett. A visszaesést azzal magyarázzák, hogy 2024-ben a 2023-as félvezető hiány miatt az átlagosnál nagyobb volt a kereslet, de minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy a korábbi legnépszerűbb modell, a belső égésű motorral szerelt Macan Európában már nem kapható.

Kínába 21 302 járművet szállított ki a Porsche az idei első hat hónapban, 28 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, amit a cég főleg az erősödő hazai konkurenciával magyaráz.

A "tengerentúlon és feltörekvő piacokon" 10 százalékkal több, 30 ezer 158 Porsche-autó talált gazdára.

Globális szinten továbbra is a Macan volt a legkelendőbb Porsche-modell az első fél évben, 45 ezer 137-et adtak el belőle (+15 százalék 2024-hez képest), ennek a 60 százaléka (25 884 db) második generációs, tisztán elektromos modell volt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....