közlekedési kultúra

Bemutatás, üldözés, leszorítás, ökölcsapás – egy közlekedési konfliktus utóélete

2025.07.22.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy teherautót vezető férfi ellen, aki egy közlekedési konfliktust követően egy kerékpáros után hajtott és leszorította, majd megütötte – írta közleményében a Pest Vármegyei Főügyészség.

Fotó: Pest Vármegyei Főügyészség

A vádirati tényállás szerint az ügy vádlottja egy teherautót vezetve közlekedett Pomázon 2024 májusának egy reggelén. Haladása közben megelőzte a sértett kerékpárost, aki úgy érezte, hogy túl közel húzott el mellette, ezért középső ujját felmutatta a vádlottnak. Az elkövető a visszapillantóból látta a sértett mozdulatát, de ekkor nem állt meg, hanem folytatta az útját, majd később a céljához érve félreállt és elkezdte kirakodni az autóját. Ekkor látta, hogy a kerékpáros közeledik felé, ezért szóban kérdőre vonta őt korábbi kézmozdulata miatt. A kerékpáros erre agresszívan visszaszólt neki, de nem állt meg, tekert tovább.

Ekkor a vádlott túlreagálva a helyzetet félbehagyta a rakománya kipakolását, visszaült az autóba és a sértett után hajtott. Miután utolérte a kerékpáros lelassított, majd az útpadka felé húzódva leszorította és így megállásra kényszerítette a sértettet. Ezt követően kiugrott a járművéből és a sértett feje irányába ütött. Az ütés a kerékpáros sisakját érte el, megrongálva azt.

Az elkövető a bántalmazást azért nem folytatta, mert az eset szemtanúiként szolgáló gyalogosok rendreutasították. A férfi visszaült a teherautójába és elhajtott. 

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a teherautó vezetőjével szemben közúti veszélyeztetés bűntette és garázdaság valamint rongálás vétsége miatt emelt vádat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..
2026.08.09
Dübörög a nyári szezon, sokan indulnak akár jócskán ezer kilométeres távolságban lévő nyaralási....
2026.08.09
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az....
2026.08.09
Sűrített járatokkal készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Sziget Fesztiválra - közölte a....
2026.08.09
Letért az úttestről és árokba borult egy személykocsi az M1-es autópálya országhatár felé vezető....
2026.08.09
A száguldozás és a védőfelszerelés hiánya mellett az elektromos rollerek kialakítása is fontos....
2026.08.09
A Ford Explorer közismerten az egyik első olyan SUV volt, amely inkább a család kényelmes,....