Stadler

Bemutatkozott a Stadler GYSEV-nek gyártott új generációs FLIRT motorvonata

2017.09.28.

A lengyelországi Gdansk városában megrendezett TRAKO nemzetközi vasúti szakkiállításon mutatták be első alkalommal a Stadler GYSEV-nek gyártott harmadik generációs FLIRT motorvonatát.

Az eseményen az új járművet Dávid Ilona, a GYSEV elnöke jelenlétében Kövesdi Szilárd, a vasúttársaság vezérigazgatója és Peter Jenelten, a Stadler ügyvezető alelnöke mutatta be. A kiállítást követően a FLIRT megkezdi útját Magyarországra, ahol elkezdődik az új járműtípus hatósági tesztelése és engedélyeztetése.



Az összesen 10 járműről szóló szerződést tavaly szeptemberben írták alá a felek. A tervek szerint az első jármű 2018 márciusában áll forgalomba, míg a tizedik FLIRT várhatóan 2019 januárjában kezdik meg az utasok szállítását. Ezzel a megrendeléssel a GYSEV által üzemeltetett FLIRT típusú motorvonatok száma eléri a 20-at, amelyek mindegyike képes lesz az egymással összekapcsolt szinkronüzemre is.



A GYSEV megrendelését a Stadler jelentős részben Magyarországon teljesíti, az összesen 40 darab kocsiszekrény mindegyike a cégcsoport szolnoki gyárában készül, továbbá járművek forgóvázai is hazai szakemberek gyártják. Az új motorvonatok végösszeszerelését a korábbi megrendelésekhez hasonlóan a Stadler lengyelországi gyárában, Siedlcében végzik.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 éves teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....