buszbaleset

Betépve tört át a felüljárón a horrorbalesetet okozó buszsofőr

2020.06.28.

Amfetamin hatása alatt volt a lengyel fővárosban karambolozó buszvezető, akit ezért közlekedési katasztrófa okozásával gyanúsítottak meg - közölte a varsói kerületi ügyészség szóvivője a hét közepén történt szerencsétlenség kapcsán.

A varsói tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszának csütörtöki balesetében egy asszony meghalt, négyen súlyosan megsérültek. A csuklós busz, amelyen a baleset pillanatában mintegy negyvenen utaztak, egy elágazásban áttörte a felüljáró védőkorlátját és kettészakadt: az elülső rész az odalent haladó Visztula parti főút kerékpárútjára zuhant, míg hátsó része fennakadt a korláton.

A kábítószer jelenlétét a sofőr szervezetében toxikológiai vizsgálat mutatta ki. A baleset okozásáért és a kábítószer-birtoklásért és -fogyasztásért akár 15 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható - közölte a szóvivő.

A buszsofőr, akit könnyebb sérülésekkel kórházban kezelnek, a kihallgatás során nem ismerte be bűnösségét. Elmondta: nem emlékszik a baleset pillanatára, csupán azt tudja felidézni, hogy később az egyik utast próbálta menteni.

Az ügyészség a buszvezető előzetes letartóztatását fogja kezdeményezni.

A PAP hírügynökség emlékeztetett: a varsói tömegközlekedésben a műszak elején a sofőröknél az alkoholszintet mérik, drogtesztet viszont nem végeznek. Ilyen vizsgálatot a szokásos közúti ellenőrzések során sem végeznek Lengyelországban.

 
 
 
 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....