BMW Group

BMW Art

2015.10.15.

A BMW Group a világ egyik legrangosabb kortárs művészeti programsorozataként számon tartott Frieze művészeti kiállítás tizenharmadik felvonásának hivatalos partnere

A 2015. október 14-17. között megrendezett programsorozat részeként a bajor gyártó a művészeti expó VIP vendégeit ezúttal a vadonatúj zászlóshajója ihlette „BMW 7-es sorozat Lounge” elnevezésű komfortszobában fogadja, amely egyúttal a kiállítás exkluzív tárlatvezetésének kiindulópontja is. A vadonatúj BMW 7-es sorozat mellett a szerdától szombatig tartó show részeként a bajor gyártó a BMW Art Cars kollekció Andy Warhol és César Manrique által (1979-ben, illetve 1990-ben) készített négykerekűit is kiállítja a London belvárosában elterülő Regent’s Parkban.

A különleges művészeti kiállítás vendégei a BMW lounge-ban a Frieze Sounds elnevezésű exkluzív hangkiállítás tételeit is felfedezhetik, miközben az alkotások online a www.friezeprojectsny.org weboldalon is meghallgathatók. A három egyedülálló hanginstallációt ezúttal Alicja Kwade, Xaviera Simmons és Sergei Tcherepnin komponálták, a Frieze Sounds kurátora pedig immáron sorozatban negyedik esztendeje Cecilia Alemani. A négy nap során a Frieze London és a Frieze Masters VIP vendégei a vadonatúj BMW 7-es sorozat luxuslimuzinjaiban ülve is átélhetik a rendkívüli hanginstallációk különleges élményét.

A BMW Group 2004 óta a Frieze London művészeti kiállítás hivatalos partnere, amely együttműködés 2012-ben az Old Masters tárlatot is magába foglaló Frieze Masters támogatásával egészült ki. A Frieze Masters idén október 18-ig várja a látogatókat.

A BMW immáron több mint egy évtizede a világ leghíresebb nemzetközi művészeti kiállításainak aktív partnere, olyan tárlatokkal ápolva hosszú távú együttműködést, mint az Art Basel, az Art Basel Miami Beach, az Art Basel Hong Kong, a Frieze London művészeti kiállítás és a Frieze Masters London, a Frieze New York, a párizsi és a Los Angeles-i Paris Photo, a TEFAF Maastricht, a Berlini Kortárs Művészetek Galériája és a Berlin Gallery Weekend.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....