autósport

Bő félezer lóerős a legextrémebb Bogár

2014.02.07.

A Volkswagen Beetle versenyautó a Global Rallycross Championship futamain indul majd.

A Beetle-ből készített gyári versenyautó első fellépése a nyári X Games-en lesz júniusban, a texasi Austinban. Ugyan a részletes műszaki adatokkal még adós a Volkswagen, de annyi már biztos, hogy a kocsi összkerékhajtású, több mint 560 lóerős, és a motorja egy közvetlen befecskendezéses TSI turbómotor. Csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy az utcai Beetle modellek közül a legerősebb is "csak" 210 lóerős.

Nem ez az első alkalom, hogy egy Bogárból rallikrossz autót faragtak. Jenson Button nemrég elhunyt édesapja, John a 70-es években egy első generációs Bogárból készített versenyautóval indult a brit és az európai ralikrossz bajnokságban.

Valószínűleg sok alkatrészt kapott a Beetle a Carlos Sainz számára tavaly épített Volkswagen Polo Rallycross autóból, amely végül sosem mutatkozott be, mert a barcelonai X Games végül elmaradt. Sainz Polója is több mint 500 lóerős volt, 0-100 km/h-ra kevesebb, mint két másodperc alatt gyorsult föl.

A ralikrossz Beetle-t az egykori Forma-1-es pilóta, Michael Andretti csapata, az Andretti Motorsport fogja versenyeztetni a GRC-ben, pilótának a két ismert amerikai versenyzőt, a kétszeres GRC bajnos Tanner Foustot és az szintén egykori Forma-1-es Scott Speedet szerződtették.

A Volkswagen idén ünnepli annak a 65. évfordulóját, hogy az első Bogár megérkezett az Egyesült Államokba. Azóta a legendás típus három nemzedékéből összesen 5,5 milliót értékesítettek a tengerentúlon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....