Flórián tér

Bontással folytatódik a Flórián téri felüljárók felújítása

2025.11.24.

Az autósoknak Pest felől érdemes elkerülni az Árpád hidat - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben az MTI-vel hétfőn.

Pénteken lezárták a Flórián téri északi hidat, hétfőn elindultak rajta a marási és bontási munkák. Azok után válhatnak láthatóvá a vasbeton pályalemez esetleges hibái. A déli hidat március 1-jén zárták le, és az előre nem várt hibák jelentős pluszmunkákat tettek szükségessé. E miatt változott a felüljárók felújításának ütemezése. Feltételezhető, hogy a kivitelező az északi hídon is hasonló állapotokat tár fel - írták.

A Flórián téri felüljárók felújításának második üteme is forgalomkorlátozásokkal jár. Az Árpád hídi lehajtó a budai hídfő után, a munkaterület mellett rövid szakaszon két sávra szűkül, ami jelentősen lassítja a haladást. Az Árpád hídon Pestről Budára közlekedőnek hosszabb menetidővel kell számolniuk - áll a közleményben.

Az Árpád híd és a Flórián téri csomópont áteresztőképessége Buda, illetve Észak-Buda felé kisebb, mint a felújítás első ütemében, ezért a BKK azt tanácsolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy Pest felől lehetőleg kerüljék el az Árpád hidat. A BKK kéri, hogy aki teheti, a közösségi, elsősorban a kötöttpályás közlekedést vegye igénybe. Csúcsidőszakban sűrűbben jár az 1-es, 1A villamos, a 34-es, a 106-os autóbusz, és az Árpád hídon - a Népfürdő utcától a Szentlélek tér megállóhelyig - ideiglenesen új buszsáv létesült, hogy segítse a Buda felé tartó autóbuszok haladását - közölte a BKK.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
BKK
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....