Beszállítók

A Bosch és a Continental csoportnak is beszállít a szolnoki üzem

2013.12.08.

Hazai és nemzetközi autóipari, gépipari-, és elektromos ipari nagyvállalatoknak gyárt alkatrészeket új, mintegy 2 milliárd forintból kialakított és berendezett szolnoki üzemében a ceglédi székhelyű Ecseri Kft.

Kuttor György ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta: 5000 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot építettek fel és rendeztek be német, valamint olasz gyártmányú, piacvezető gyártók gépeivel a Szolnoki ipari parkban. A kapacitásbővítésre 360, míg a technológiai fejlesztésre további 310 millió forint uniós pályázati forrást nyert a ceglédi székhelyű vállalkozás.

A cégvezető közölte: az előzetes becslések alapján 7 év alatt megtérülő beruházást a növekvő megrendelői igények tették szükségessé. Közelsége mellett azért döntöttek a Tisza-parti megyeszékhely mellett, mert itt a tervezett létszámbővítést figyelembe véve is rendelkezésre áll a kellő létszámú szakképzett munkaerő – tette hozzá. Kuttor György jelezte: a szolnoki telephely 31 fős induló létszáma szándékaik szerint 2014 végéig 100-ra emelkedik.


Alumínium öntvényből készítenek alkatrészeket

A cég elődje 1971-ben egyéni vállalkozásként alakult, kezdetben autóalkatrész kereskedelemmel foglalkozott, majd 1986-ban kezdett autóalkatrész gyártásba és megmunkálásba. Később elsősorban a vevői igényekre alapozva alumínium termékek gyártásával szélesítette tevékenységi körét. Végül 2000 decemberében megalakult az Ecseri Kft., amelynek fő profilja nagynyomásos technológiával, alumínium öntvényből készített alkatrészek gyártása, illetve megmunkálása.

A vállalat teljes egészében magyar tulajdonú, mintegy 60 százalékban exportra – jellemzően német, francia, cseh és osztrák piacra termel, míg 40 százalékban hazai, részben a magyar kormánnyal stratégiai partneri együttműködést kötött világcégek beszállítója.


60 százalékban exportra termelnek

Megrendelője egyebek mellett a Bosch, a Continental, a Hilti, a General Electric és a Phoenix Mecano. Az Ecseri Kft. székhelyén és új telephelyén összesen mintegy 300 dolgozót foglalkoztat. Nettó árbevétele 2012-ben 4,8 milliárd forint volt, az idei célkitűzés pedig 5,3 milliárd forint.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....