rendőrség

Brutális megjelenésű páncélozott járműveket kap a német rendőrség

2023.12.02.

Két éven belül minden nagyobb német város különleges rendőri egységénél készenlétben áll egy Survivor R páncélozott jármű, mert a Rheinmetall addig szállítja le a múlt évben megrendelt 55 darabot.

Hamarosan mind a 16 németországi tartomány fővárosában bevethető lesz a 6,5 méter hosszú, 2,9 m magas és ugyanilyen széles páncélozott jármű, de a regionális központok rendőrségeinek különleges egységeihez is érkezik egy-egy Survivor R, amelyekkel az 1964 óta használt TM-170-eseket váltják le.

A korábban vásárolt hat darabon felül tavaly 55-öt rendelt belőle a német rendőrség, garantálva, hogy a 84 milliós országban bárhol gyorsan bevethetők legyenek, főleg terrorelhárítást, oszlatást és elrettentést igénylő helyzetekben. Erre az a biztosíték, hogy a 340 lóerős, négykerék-meghajtású monstrum úgy is képes 100 km/h-s sebességgel haladni, hogy a sofőrrel együtt 11 kommandós zötykölődik benne, és a gyári adatok alapján 800 km-t képes megtenni egy tank gázolajjal.

A német Rheinmetall MAN Military Vehicles és az osztrák Achtleitner több mint tíz évvel ezelőtt kezdte fejleszteni a guruló erődöt a MAN-TGM teherautó futóművére. A Survivor R hermetikusan zár, és speciális, belső keringetésű légszűrő és -frissítő szellőzőrendszere révén még a levegőbe juttatott biológiai fegyverekkel szemben is védelmet nyújt, sőt, sugárzó anyagok sem jutnak be az aknák elől is védő utasterébe. Mondhatni, úgy képes maga körül könnygázfelhőt csinálni, hogy a járműben senkinek sem kell védőmaszkot húznia.

Hő- és lövedékálló gumiabroncsaival (365/85 R20) a lángoló barikádon is át tud hajtani, de tolólap és úgynevezett döfőorr (Rammsporn) is dukál hozzá. A 30 fokos emelkedő sem okoz neki gondot, de 17 fokig oldalra is képes dőlni, csak utána borul. Lövedékálló szélvédőjét a magas nyomású mosórendszer fél másodperc alatt letakarítja, de az sem elhanyagolható, hogy a figyelőtornyánál lévő géppisztolyos álláson egy Krauss-Maffei Wegmann FLW 100 távirányítható sorozatlövő kapott helyet. Páncélzata az AK–47-es gébkarabély lövedékeinek is ellenáll, de a szárazföldi akna sem tehet benne kárt. Harminc éven át szeretnék használni.

Szöveg: Zsaru Magazin, Fotó: NÉMET SZÖVETSÉGI RENDŐRSÉG, RHEINMETALL

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....