LEGO Mercedes F1

Budapesten a Mercedes működőképes LEGO F1 autója

2025.07.30.

Ki gondolta volna, hogy az idei év legmenőbb városi F1 látványosságát a LEGO fogja elhozni.

Meggyőződésem volt, hogy a Mercedes néhány évvel ezelőtti húzását, amikor élőben alkotott meg egy színes F1 art cart egy művész a Ritz-Carlton hotel előtt, ahol minden évben megszáll a csapat, nehéz lesz überelni. Erre most begurították az Allee Bevásárlóközpontba azt a működő, LEGO-ból készült Mercedes-AMG W15-ös Forma-1-es autót, amivel George Russell és Kimi Antonelli együtt röhögték könnyesre magukat minden idők legrendhagyóbb pilóta felvonulásán, a Miami Nagydíj előtt.

Ki ne emlékezne Lewis Hamilton utánozhatatlan röhögésére, ahogy először óvatosan kezdtek el körözni a 20 km/h-s végsebességgel rendelkező, valós méretarányú LEGO Forma-1-es autókkal, majd pedig vérre menő csatákat vívtak egymással, aminek a nyomai a most kiállított autón is fellelhetőek. Épp ettől lesz borzasztóan menő ez a másfél tonnás, közel 400 000 db LEGO kockából álló tárgy: tényleg ezzel köröztek a pilóták Miamiban, és ennek a nyomait nem szégyelli magán hordani. Oké, azért nem egy Hypercar egy Le Mans-i 24 órás után, de azért így is volt miben elmerülni ezen a műalkotáson, amin még a szponzorlogók sem matricák, hanem kockákból készültek.

Például a részletes kidolgozott kormányon, vagy a teljesen valódi felniken és abroncsokon, amik önmagukban is rendkívül sokat érhetnek. A jó hír, hogy a Magyar Nagydíj teljes hetében, tehát augusztus 3-ig megtekinthető az Allee-ban a LEGO Mercedes F1 autó, ahol történetes a város egyik legnagyobb és legjobb LEGO Store-ja is található, a különleges F1 esemény alatt pedig kedvezményekkel is lehet számolni. Ha ez nem lenne elég, a kocka F1 autó mellett egy sor másik építőkocka kötődésű programon is részt vehetünk. Reakció idő mérés, LEGO távirányítós autó vezetés, LEGO F1 autó építés, stb. Illetve egy olyan, kisebb LEGO F1 autóban is pózolhatunk, ami a most nagy sikerrel futó zsákbamacska F1-es autókat hivatott megidézni, csak Russell vagy Antonelli helyett mi velünk a kabinban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.12
A rendkívül limitált, 30 példányban készülő, V8-as biturbó motorral hajtott AMG 646....
2026.09.12
Meglőtt egy rendőrt, majd annak szolgálati autójával menekült el egy 21 éves férfi péntek reggel....
2026.09.12
A már nyugdíjazott bajor roadstert alakították át közel 300 km/órás csúcssebességre képes....
2026.09.12
Több száz kiemelt partner, a hazai autós média színe-java és a Toyota & Lexus márkák legnagyobb....
2026.09.12
Oliver Solberg megfontolt és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a rendkívül változékony....
2026.09.12
Nem mindennapi jelenetet rögzítettek szerdán Zuglóban, a Gizella úton. Egy billencses teherautó....
2026.09.12
Az összetett világbajnoki pontversenyben éllovas Andrea Kimi Antonelli volt a leggyorsabb a Forma-1....
2026.09.12
A keyless rendszer (kulcs nélküli indítás és nyitás) egy olyan kényelmi technológia, amely lehetővé....
2026.09.11
A barátom csak nem ver át… ..
2026.09.11
Az iráni konfliktus elhúzódása miatt ismét lefelé módosította a globális olajkeresletre vonatkozó....