viharkárok

Budapestre ért a vihar, törnek az autók

2016.07.13.

Budapestre is megérkezett az ország nyugati felében órák óta tomboló vihar. A fővárosban egyelőre kisebb károkról érkezett bejelentés a műveletirányításra. Sok autóban azonban már kárt okoztak a leszakadt faágak - jelentette a VÉSZ 22.42-kor.

A XI. kerületi Baranyai téren autóra esett egy nagyobb faág, a XIV. kerületi Abonyi úton pedig három autóra zuhant egy kettétört fa. A XIII. kerületi Reitter Ferenc utcában egy építési területet határoló kordont fújt el a szél, amit a tűzoltók állítottak vissza a helyére.

Budapesthez közel, Pilisvörösváron félméteres víz állt a vasúti aluljáróban, amit a helyi önkéntes tűzoltók szivattyúztak ki, így újra megindulhatott a forgalom. Solymáron pedig egy húszméteres fa dőlt a villanyvezetékekre, itt a solymári önkéntes tűzoltók munkáját segítik a fővárosi hivatásos egységek. A mentéshez létrás járműre lesz szükség a helyszínen.

Budapesten eközben közlekedési baleset is történt, a Madzsar József utcában fának ütközött egy autóbusz, a sofőrt a mentők vizsgálják. Utasok nem voltak a buszon. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....
2026.04.10
A rendezvényen hagyományosan jelen van a hazánkban elérhető elektromos és hibrid gépjárművek....
2026.04.10
A CUPRA Raval világpremierjével a márka ismét bebizonyítja, hogy nem ismer kompromisszumot, ha a....
2026.04.10
A 2025-ös adatok alapján jól kirajzolódik, hogyan alakul az autólopások helyzete Szlovákiában, és....
2026.04.10
A burgenlandi rendőrség kedden pozitív eredményről számolt be a húsvéti hétvégével kapcsolatban.....
2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....