utánpótlás

Buszlimuzin - Egy kihalófélben lévő kategória

2021.08.29.

Az egyterűek evolúciója a kilencvenes években indult, és talán a kétezres évek elején volt a csúcson, aztán szépen lassan megfordult a világ, és egy másik kategória bontogatta a szárnyait, aminek köszönhetően mára már alig kínálnak a nagy gyártók olyan autókat, amik hat, vagy kilenc személyt, és poggyászaikat egyszerre, kényelmesen tudnák szállítani. De ugyanezzel a problémával szembesülhetett egy hattagú család, ahol minden csomagot tetrisezés nélkül akarnának szállítani. Bútor? Építési anyagok? A hasábforma előnyeit sokáig sorolhatnám. Mi okozta az egykor népszerű kategória végzetét?

 

Miért jó az egyterű?

A padló sík, tehát nagyon jól kihasználható, mert pakolhatunk bele bútorokat, vagy ha kettesben utazunk, akkor az ülések kiszerelésével magunkkal vihetjük a fél házat. Az üléseket is egyszerűen tudjuk variálni, így mini tárgyalóbuszt is könnyen varázsolhatunk belőle. A tér érzet parádés, főleg, egy üvegtetős kivitelben. Pont ezért léteznek pazarul felszerelt kisbuszok is, amik hivalkodás nélkül, de egy limuzinnál sokkal jobb munkakörülményeket teremtve válhatnak ideális tárgyalóbusszá. De összességében egy családi autónak mindenes szerepet kell betöltenie, és szállításra jobbat nem is kívánhatnánk egy gazdagon variálható belső terű autónál.

cdn.pixabay.com

Egyterű, mint etalon

A kategória népszerűségének csúcsán még külön alkategóriával is előrukkoltak a nagy gyártók. Igaz, ez a szegmens sohasem lett igazi sláger. Manapság pedig már az utakról is kikopnak, így egyre kevesebb Modust, vagy Merivát látunk, ami a C Corsa alapjaira épült, és új korában is a kistestvére felé pozícionálták. Találunk a Renault/Fiat/Kia/VW kínálatában is hasonló autókat, szóval biztos, hogy ez is piaci igényeken alapuló nyitás volt, bár, hogy megtérült-e a fejlesztésre költött pénz, az már nem valószínű. Persze ma már mindenki SUV-re költ a nagy gyártók közül, így a mai kor Merivája a Crossland X lett.

cdn.pixabay.com

Mi végzett vele?

Röviden? A piaci igények. Eljött egy új trend, amiből minden autógyártó egyszerre szeretett volna minél nagyobb szeletet, így gőzerővel elkezdték a fejlesztéseket. A felhasználói részről pedig mindenki egyszerre akart felülni a magasba, és ezáltal átlátni a forgalmi helyzetet. Igaz, hogy ha mindenki fent ül, akkor ugyanaz lesz a helyzet, ahonnan indultunk. Akik SUV-ra váltottak azt mondják, hogy biztonságosabbnak érzik, mint egy sedant, vagy kombit. Talán agresszívebb lehet a vezetési pozíció, vagy a vadító menetfény, és morcos orr hozza ezt ki az átlagos autósból? Ki tudja. Az viszont tény, hogy a futómű, a jármű kialakítása jobban tolerálja az úthibákat. Amire szükség is van. Érvek jönnek, mennek, viszont a számok nem hazudnak. Míg a kétezres évek elején az Opel Astra és a Suzuki Swift voltak a legnépszerűbb autók hazánkban, addig a tavalyi évben már a Vitara és az Sx4 S Cross lett a hazai befutó, amik tökéletesen lekövetik a mai divatirányzatot, hiszen mindkettő ízig-vérig SUV.

cdn.pixabay.com

Ma már jót, csak használtan

Sajnos vagy nem, de a legtöbb nagy gyártó kivezeti modellpalettájáról ezeket a praktikus típusokat. Az egyik legnépszerűbb, és legjobb változat, a Volkswagen Sharan/ Seat Alhambra páros napjai is meg vannak számolva. Igaz, hogy nekem már azt is nehéz volt megemészteni, hogy a modellciklus végétől már csak benzinmotorral volt választható ez a majd’ két tonnás monstrum. És valljuk be az 1.5-ös 150 lóerős turbómotor izzadni fog azért, hogy megadhassa a dinamikát a nagy testnek. Sokkal jobban illik ezekhez az autókhoz egy kétliteres, 150 Le körüli dízelmotor, ami kellően nyomatékos, és így a nagy hajó hosszútávon még akár gazdaságos utazóautóvá is vállhat. Vajon használtan is beválik? Következő használtautó tesztünkből kiderül, hiszen célkeresztben egy Sharan lesz a modellciklus végéről, ami megmutatja, hogy maradt e benne dicsőség 200.000 kilométer után.

Addig is további autós tartalmakért keress minket Facebook oldalunkon is.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.06
Könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjárműre fejlesztett autonóm és távirányítási funkciókat a....
2025.02.06
Marihuána tartalmú elektromos dohányterméket, csaknem 1500 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát....
2025.02.06
Kevés tesztautót szeretett meg így a családom, mint a konnektoros hibrid Ford Kugát. A napi szinten....
2025.02.06
A tegnapi wolfsburgi üzemi gyűlésen Thomas Schäfer, a Volkswagen márka vezérigazgatója....
2025.02.06
A rendőrség azt üzeni, nagyot tévednek, akik azt hiszik, hogy nem ellenőrzik az autósiskolák....
2025.02.06
Tonnaszámra gyártjuk, acélos teljesítménnyel! - írja Facebook-oldalán a győri nagyvállalat. ..
2025.02.06
Mannersdorf an der Rabnitzban (Oberpullendorfi járás) egy férfi holttestet találtak egy kiégett....
2025.02.05
A BMW egyike azoknak a márkáknak, amely az idén jó eséllyel tovább tudja erősíteni éllovas....
2025.02.05
A busz csütörtöktől odamegy, ahol az emberek vannak, akik Debrecen utcáin, Hajdú-Bihar legkisebb....
2025.02.05
Vízre bocsájtották Kínában a világ legnagyobb autószállító hajóját: a BYD Shenzhen „gyomrában” 9200....