közlekedésbiztonság

CERSC: Hatékonyabb kampányok a közlekedés biztonságáért

2013.10.06.

Szeptember 25-27. között második alkalommal rendezték meg a CERSC Conference on Effective Road Safety Campaigns nemzetközi közlekedésbiztonsági konferenciát. Az International Visegrad Fund támogatásával megtartott rendezvény célja az volt, hogy bemutassa a környező országok jó gyakorlatait: a piaci és állami szereplők sikeres marketing kampányait, nemcsak a közlekedésbiztonság területéről.

A közlekedésbiztonság fejlesztésével foglalkozó szervezetek a felelős vállalatok szakembereivel közösen megvitatták, hogyan lehet a jelenlegi gazdasági környezetben hatékony és költséghatékony felelős marketing tevékenységet folytatni, illetve hogyan kapcsolódhat ez a vállalat társadalmi felelősségvállalásához. Kitértek arra is, hogyan szolgálhatja a közlekedésbiztonság fejlesztése a vállalat érdekei mellett az közlekedők szemléletformálásán keresztül az emberi életek megmentését, valamint a közlekedési szakma számára a hazai és nemzetközi közlekedésbiztonsági célok elérését. Amellett, hogy a résztvevők a mindennapi munkájuk során felhasználható gyakorlati ismeretekkel gazdagodtak, lehetőségük nyílt tapasztalataik megosztására, illetve szakmai-üzleti kapcsolatok kiépítésére és megerősítésére. A konferenciát érdekes szakmai bemutatók és közösségi programok tették feledhetetlenné.

„A CERSC egy olyan nemzetközi szakmai fórumsorozat, melyet az International Visegrad Fund nemzetközi pályázati alap segítségével másfél évvel ezelőtt indítottunk útjára.” – mondta Varga Róbert, a konferencia főszervezője, a Premium Relations Közlekedési Kommunikációs Tanácsadó Kft. ügyvezetője. „Az első összejövetelünk célja 2012. márciusában az volt, hogy megszólítsuk a visegrádi országok azon szakembereit, akikkel együttműködve meg tudtuk határozni a V4 országok jellemző közlekedésbiztonsági problémáit, kihívásait. Idén januárban rendeztük meg a „Moving Towards V4 Road Safety Strategy” szakmai fórumot, ahol Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár mellett Óberling József r. ezredes is előadást tartott. Ennek a rendezvénynek a célja a hazai és nemzetközi közlekedésbiztonsági stratégiák összehangolása volt. Az CERSC 2013 egyik legnagyobb eredményeként könyvelhetjük el, hogy sikerült megszólítanunk a versenypiac néhány elismert szereplőjét, olyan felelős vállalatokat, akikkel együttműködve még több, és még hatékonyabb közlekedésbiztonsági kampányt tudunk megvalósítani hazánkban, és a régióban egyaránt.” – tette hozzá Varga Róbert.

A konferencián olyan felelős vállalatok vettek részt, mint a Mercedes-Benz Hungária Kft., az Allianz Hungária Zrt., a Shell, vagy éppen a Vodafone, a civil szervezetek közül a Heim Pál Alapítvány, a Közlekedéstudományi Egyesület, valamint a Tudatos Közlekedők Egyesületének szakemberei tartottak előadást. A konferencia innovativitása abban is megmutatkozott, hogy a rendezvényről videofelvétel készült, így heteken belül a Virtual Conference technológia segítségével a konferencia teljes anyaga elérhetővé válik az elfoglalt, ám a téma iránt érdeklődő szakemberek számára. A konferenciával kapcsolatos részletes információk elérhetők a www.cersc.eu honlapon.

A konferencia az International Visegrad Fund Standard Grants támogatási alapból, valamint az Allianz Hungária Zrt. és a Mercedes-Benz Hungária Kft. támogatásával valósult meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.09.26
Régóta szó van arról, hogy a Hiluxnál kisebb, könnyű platós kisteherjárművet építene a Toyota. Nem....
2023.09.26
A Mazda bemutatta a 2024-es 3-as és CX-30 modellek Nagisa Special Edition változatát, amely egyedi....
2023.09.26
Százhúsz autóbusz, köztük számos oldtimer és ritkaságnak számító jármű érkezik az V. Ferihegyi....
2023.09.26
A Volvo Cars a New York-i Klímahéten pontos dátumot közölt arról, meddig gyárt még gázolajjal....
2023.09.26
Az intralogisztika folyamatos és egyre gyorsuló változáson megy keresztül. A raktári folyamataikat....
2023.09.26
A megengedett legnagyobb sebesség több, mint duplájával közlekedett az az autós, akiről a 61-es....
2023.09.26
Felborult egy kisteherautó az M7-es autópálya 18-as kilométerénél, Érden, a Balaton felé vezető....
2023.09.26
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform friss jelentése alapján. ..
2023.09.26
Az autonóm járművek hada hamarosan már a szomszédban cirkál.   ..
2023.09.25
Nem telik el úgy hónap, hogy ne osztaná meg velem egy-egy közeli, vagy távoli ismerős, hogy milyen....