Minden egy hideg pénteki nap délutánján kezdődött 1953-ban. A General Motors bemutatott egy újdonságot a Waldorf Astoria Hotel New Yorkban, mintegy előfutáraként a mai autószalonoknak. A reflektorfényben tündöklő Chevrolet Corvette kisebb fajta, könnyen irányítható hadihajók után kapta nevét.

Első generáció (1953-1962)

Az első generációé ősatya-időszakként is ismert. A Chevrolet Corvette már a kezdetektől fogva a stílus és a mérnöki tökéletesség kombinációjaként volt emlegetett. Az első széria nagyobb testvérmodellek alkatrészeiből építkezett, ideértve a soros hathengeres motort és a kétfokozatú automata váltót, valamint a jellemző kis hátsó túlnyúlást. Teljesítményben hozta a kategóriában akkor elvártakat, miközben megjelenésében dinamikusabb volt az átlagnál és a vetélytársaknál.

Kezdetben a michigani Flintben készült kézzel, amely mindössze 1 óra autóval Detroitból az I-75-ösön. Jómagam is koptattam ezt az aszfaltot elég rendesen. Egy évre rá már St. Louis-ba, majd Bowling Greenbe költözött a gyártás (Kentucky állam), ahol a mai napig működő Nemzeti Corvette Múzeum is felépült később.

A külcsíny és a sebesség összehangolása egy mérnöknek, Zora Arkus-Duntovnak volt köszönhető, aki maga jelentkezett a GM-hez, hogy dolgozhasson ezen a projekten. A kevés és jelentős újítások közé tartozott egy opciós és kompakt V8-as blokk és egy 3 fokozatú manuális váltó megjelenése 1955-ben. Új üzemanyag-befecskendezés két évvel később került a Corvette-be, és ezzel a teljesítmény köbcentinként úgy hat századlóerővel nőtt, amely igazi mérföldkőnek számított.

Második generáció (1963-1967)

A második generáció történelmét a Sting Ray-évekként emlegetik az 1963 és 1967 közötti időszakból. Noha Arkus-Duntov újításai egyre inkább növelték a modell népszerűségét, majdnem tíz teljes évet kellett várnia rá, hogy tényleg a saját elképzelései alapján tervezhessen meg műszakilag egy újabb kivitelt. Első skiccei 1957-ből származtak, s az inspiráció európai, középmotoros versenygépektől eredt, amivel Arkus maga is versenyzett. De a lelke mélyén a kedvence egy orrmotoros kilakítás volt, a Sting Ray racer névre hallgatva. Bill Mitchell munkássága révén olyan forma született, amely már álló helyzetben is 300-zal láttatta suhanni a Corvette-et. A második generációt simán Sting Ray-nek is szokás nevezni.

Először, a modell kétféle karosszériaváltozatban is elérhető volt. Az alap kabrió mellet egy fastback kupé is piacra került – melynek osztott hátsó ablakkialakítása egy teljesen felesleges, kilátást megnehezítő részlet volt a versenysport inspirált Arkus-Duntov szerint. És ugyan erről vitázott Mitchellel is, a Chevrolet vezető mérnöke, Ed Cole végül a dizájner ízlésének adott igazat, megtartva a különleges végződést, legalább az első évre.

Arkus-Duntov véleményének ellenére a forma így is legalább 20 évvel tűnt modernebbnek a többi autóéval összevetve. De nemcsak ebben merült ki a modell egyedisége, hanem karosszériaszerkezete létravázas volt, illetve független hátsó felfüggesztést kapott, amellyel jelentősen javult az utakon nyújtott teljesítménye. A recept bevált, a második generációs Corvette-et harmadával többen keresték, mint egy évvel korábban a régebbit.

1965-ben a Chevrolet első ízben épített nagy V8-ast a Corvette-be, a 6,5 literes egység 425 lóerőre volt képes. Szelepelrendezése miatt tarajos sülnek is becézték a blokkot. Még ugyenebben az évben a négy tárcsafék a szériafelszereltség részévé vált.

Folytatás következik!