VDA

Pekingben tárgyalt a Német Autóipari Szövetség elnöke

2026.04.28.

Kína és az Európai Unió az év elején született ármegállapodás révén „puha landolást” ért el az elektromos járművek ügyében – közölte Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszter, miután Pekingben tárgyalt Hildegard Müllerrel, a VDA elnökével.

A kínai kereskedelmi miniszter – akit a kínai állami hírügynökség idézett kedden – hangsúlyozta, hogy Kína azt várja: az Európai Unió tartsa magát az egyenlő bánásmód elvéhez, gyorsítsa fel a kínai autógyártókkal folytatott tárgyalásokat, és mielőbb hajtsa végre az ármegállapodásban foglaltakat.

A miniszter aggodalmát fejezte ki az Európai Unió közelmúltban bevezetett kereskedelmi korlátozó intézkedései miatt, amelyek szerinte protekcionista jellegűek, és kockázatot jelentenek a kínai vállalatok számára. Hozzátette: az intézkedések csökkentik az Európába irányuló befektetésekbe vetett bizalmat.

Vang Ven-tao egyúttal arra kérte a VDA-t, hogy szorgalmazza az Európai Uniónál a szabad verseny tiszteletben tartását, a Kereskedelmi Világszervezet szabályainak betartását, valamint a nem megfelelő rendelkezések felülvizsgálatát.

Hildegard Müller a találkozón kiemelte, hogy a kínai gazdaságpolitikai irányvonal egyértelmű jelzést és fontos iránymutatást ad a külföldi vállalatok számára. Hozzátette: a német autógyártók tovább bővítik kínai befektetéseiket, kutatás-fejlesztési tevékenységüket, valamint gyorsítják helyi jelenlétük kiépítését.

Hildegard Müller

A VDA támogatja a szabad kereskedelmet, és az Európai Unió és Kína között kialakított ármegállapodást kedvező alapnak tekinti a vámkérdések rendezéséhez – tette hozzá.

A felek egyetértettek abban, hogy a nézeteltéréseket párbeszéd útján kell kezelni, és közösen kell fenntartani a globális autóipari ellátási láncok stabil és zavartalan működését.

Az idén januárban jelentették be, hogy Kína megállapodásra jutott az Európai Unióval a kínai gyártású járművek (EV) uniós exportját érintő kereskedelmi vitában, amely azután robbant ki, hogy az EU egyes esetekben akár 45 százalékot is elérő kiegészítő behozatali vámot szabott ki kínai elektromos autókra a gyártók túlzott állami támogatására hivatkozva.

A korábbi kínai tájékoztatás szerint a megoldás az úgynevezett árvállalási (price undertaking) mechanizmus, amelynek mielőbbi végrehajtását sürgeti Peking. Ennek lényege, hogy az EU iránymutatásokat ad ki a kínai autóexportőrök számára alkalmazandó minimumárakról

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....