Szlovákia

Csődeljárás alatt a történelmi jelentőségű cég, több mint kétszáz család megélhetése kerülhet veszélybe

2025.06.23.

A több száz család megélhetését biztosító gyár bezárása súlyos csapás a helyi közösségnek, és egy fontos ipari fejezet zárul le ezzel a történettel Szlovákiában - írja a parameter.sk.

A SEZ Krompachy vállalat a Szepesség (Spiš) egyik meghatározó munkaadója volt, 80 éves fennállása során villamos megszakítók, kapcsolók és elosztók gyártására specializálódott. A cég fénykorában kétezer főt foglalkoztatott, termékeit több mint harminc országba exportálta.

A cég honlapja még működik. Képernyőfotó

Az utóbbi közel tíz év azonban pénzügyi nehézségek sorozatát hozta. Már 2016-ban több mint egymillió eurós veszteséget könyvelt el, amely 2019-re több mint 2,2 millió euróra nőtt – írja a Hospodárske noviny. A koronavírus-járvány idején ugyan ideiglenes fellendülés volt tapasztalható, de ez nem bizonyult tartósnak. A cég 2021-ben történetének legnagyobb, 3,3 millió eurós veszteségét szenvedte el, amelyhez további mínusz 660 ezer euró is társult.

A válság kezelése és a vég kezdete

A helyzet súlyosságát felismerve a cég 2022-ben kérvényezte a szerkezetátalakítást, amelyet fő hitelezői – a UniCredit Bank, UniCredit Leasing és a lengyel Metall-Expres Rzeszów – jóvá is hagytak. A reorganizáció után elbocsátások következtek: a létszám a korábbi 350-ről 220 főre csökkent.

2023-ra ismét remény csillant fel: közel 880 ezer eurós nyereséget könyvelhettek el. Azonban ez is csak átmeneti javulás volt. Tavaly újabb, 1,3 millió eurós veszteség következett, amit a cég már nem tudott kigazdálkodni. Mostanra a SEZ Krompachy saját kérésére csődeljárás alá került – erről Jozef Hajdu, a kassai városi bíróság bírája döntött.

Bizonytalan jövő

A vállalat nem reagált a lap megkeresésére, nem adtak választ arra, mi lesz a munkavállalókkal, van-e esély a gyár átvételére, vagy ipari romterületté válik-e a telephely. Krompachy polgármestere, Dárius Dubiňák sem tudta elérni a gyár vezetését. Mint fogalmazott, mintegy 230 embert érint a kialakult helyzet, akik családokat tartanak el.

A FinStat adatai szerint a SEZ Krompachy 120 ezer euróval tartozik a Szociális Biztosítónak is.

A helyzet különösen érzékenyen érinti a régiót, ahol a munkanélküliség körülbelül 5 százalék.

Nem ez az első csapás a városnak

Ez már a második súlyos ipari veszteség Krompachyban az elmúlt évtizedben. 2014-ben a Panasonic zárta be az üzemét, amely szintén a SEZ területén működött, és korábban ezer embert is foglalkoztatott. A fizikai adathordozók, DVD-k, CD-k elavulása elkerülhetetlenné tette a gyár bezárását. A mostani esetben pedig egy történelmi ipari szereplő tűnik el a színről.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....
2026.03.21
Egészen abszurd jelenetet rögzített egy fedélzeti kamera Budapesten, a Komjádi uszoda környékén.....
2026.03.21
Európa zöld utat adott egy olyan vezetéstámogató technológiának, amely már önállóan manőverezhet –....
2026.03.21
Azonnali hatállyal távozott posztjáról a Forma-1-es Audi csapatfőnöke, Jonathan Wheatley. ..