Volvo Cars

Csökkent a Volvo profitja

2022.05.09.

A Volvo ugyan több eladást ért el az első negyedévben, de kevesebb profitot termelt, mint az előző év azonos időszakában. Jim Rowan vezérigazgató az év további részében jelentős problémákra számít.

A svéd Volvo Cars autógyártó eredményén látszik, hogy drágábban adták az autókat. A jelentősen alacsonyabb eladott darabszám ellenére az árbevétel nyolc százalékkal, 74,3 milliárd svéd koronára (7,1 milliárd euróra) nőtt, a cég jelentése alapján. Az új főnöknek, Jim Rowannak azonban be kellett jelentenie a nyereség csökkenését a befektetésekből származó bevétel hiánya miatt.
A chipek hiánya korlátozta a termelést az első negyedév végén – és a menedzsment úgy véli, hogy ez negatív hatással lesz a jelenlegi második negyedévre is. Emellett az Ukrajna elleni orosz háború miatt a nyersanyag-, az energia- és a fuvarköltségek növekedésének veszélye is fennáll, különösen az év második felében. Az üzemi eredmény 28 százalékkal hatmilliárd koronára esett vissza. A fő probléma a Volvo befektetéseinek gyenge teljesetmínye.
Mindenesetre még így is jobban sikerült a negyedév, mint amire az elemzők számítottak, de a Volvo bajban lehet, ha vegyes vállalatai nem kezdenek el teljesíteni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....