Cupra

A Cupra Terramar egy szinttel feljebb lép

2025.04.14.

Az említett SUV mérete még nagyobb lesz, továbbá a spanyol márka már a teljes elektromosításra való átállást is tervezi.

A második generációs Cupra Terramar előkelő elektromos autóvá lép elő, alapjait pedig a Porsche Macan Electric-től kölcsönzi majd. 

Wayne Griffiths - mielőtt lemondott a spanyol márka főnöki posztjáról - az egyik utolsó interjújában az Autocar-nak nyilatkozott, ahol megerősítette, hogy a Cupra nagy méretű SUV-ja lesz az új zászlóshajójuk az elkövetkezendő évtizedben. 

Az autó csatlakozni fog - a hajtásláncát illetően - a Cupra Formentor crossoverhez és a Cupra Leon kombijának elektromos változataihoz. Mindkét modell elektromos hajtásra való áttérése megerősítésre került tavaly, így a Born és a Tavascan mellett még három elektromos autóval egészül ki a Cupra kínálata. 

Griffiths elmondása szerint a következő generációs Formentor és Terramar is egy új platformra épül majd, és teljesen elektromos hajtást kapnak. 

Ha figyelembe vesszük, hogy a Terramart tavaly dobta piacra a Cupra, és a modellek nagyjából 6 év után futnak ki, akkor a következő EV 2031 körül érkezhet meg, de Griffiths szerint a spanyol márka rugalmasan áll az autók "élettartamához" is. 

A rugalmasság ellenére a leköszönő főnök kijelentette, hogy mivel mindkét modell teljesen új volt a Cupránál, a mostani évtized végéig nem kerülnek lecserélésre. Hozzátette: "A piac elektromos autókhoz való hozzáállása alapján fogjuk majd meghozni a végső döntésünket az új EV-ket illetően."

A jelenlegi, nagyjából 19 millió forintba kerülő SUV a Volkswagen-csoport anyavállalatának MQB platformján alapszik és jelenleg a C-SUV szegmensbe tartozik, viszont a Premium Platform Electric-re való átköltözést követően a nagyobb, D-SUV osztályba tartozik majd. 

Az Audi Q6 E-tron-hoz és a Porsche Macan Electric-hez hasonlóan az akkumulátorai, a motorjai és a kulcsfontosságú alvázelemek is megegyeznek majd a 3 modellben. 



Képek forrása: Autocar

A teljesítményt illetően a Macan 305 lóerővel bír, viszont a 'Turbo' verzió már 630 lóerő leadására képes. Míg a Cupra Terramar EV szinte biztosan erős lesz, nem valószínű, hogy túltesz majd a Macan 4S által kínált 509 lóerőn. 

A jelenlegi Terramar - amit a BMW X1 riválisának szántak - akár 268 lóerőre is képes és főként a kezelhetőségre fókuszál. 

Az SUV piacra kerülésekor a Cupra azt állította, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó belső égésű motoros modelljük. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a Terramar miért nem elektromos SUV-ként debütált, Griffiths a következőket válaszolta: "Jelenleg mind a belső égésű, mind az elektromos hajtású modellekre szükség van a kínálatunkban, mert az európai piac közel 90 százalékát a belső égésű motorral felszerelt autók teszik ki".

"Ha csak a Tavascan és a Born EV szerepelne a termékpalettánkon, és nem lenne Formentorunk és Terramarunk, akkor az olyan lenne, mintha evező nélkül próbálnánk evezni egy folyón. Jelenleg mindkét hajtásláncra szükség van és ezt el kell fogadnunk" - zárta mondandóját Griffiths. 

 

Forrás: 
Autocar

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....