Dakar

Dakar-rali - Tizenöt év után újra osztrák szakaszsiker

2015.01.06.

- A motorosoknál az újonc Matthias Walkner nyerte a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali keddi, harmadik szakaszát, így a viadal történetében 15 év után volt ismét osztrák etapsiker. Az autósoknál ezúttal az argentin Orlando Terranova volt a leggyorsabb.

Összetettben a négykerekűeknél továbbra is a 2011-ben végső győztes katari Nasszer al-Attijah, míg a kétkerekűeknél a spanyol Joan Barreda áll az élen. A viadal honlapja szerint a Sebestyén Sándor vezette trió a 64., míg az Uniqa Sandlander Team mongol versenyzők vezette Toyotája a 70. helyen ért célba. A csapat keddi közleménye szerint a harmadik autós egység, Szaller Zoltán, Farkas Nándor és Udiikhuu Byambatsogt ugyan húsz óra alatt végigment a második szakaszon, de az elektronikai és hűtőgondokkal küszködő T2-es Toyotával már nem tudott odaérni a kedd reggeli rajthoz, így nem folytathatta a dél-amerikai futamot. A motorosoknál Dési János 65. lett.


Eredmények: 3. szakasz, San Juan-Chilecito, 284 km:

autósok (69 célba érkező alapján): 1. Orlando Terranova (argentin, Mini) 2:57:28 óra 2. Giniel de Villiers (dél-afrikai, Toyota) 1:54 perc hátrány 3. Jazid Alradzsi (szaúdi, Toyota) 2:52 p h. ...62. Sebestyén Sándor, Bognár József, Dambinbaljir Jargalsaikhan (magyar, mongol, Toyota) 2:01:09 ó h. ...67. Namchin, Udiikhuu, Surendorj (mongol, Toyota) 2:15:44 ó h. az összetettben: 1. Nasszer al-Attijah (katari, Mini) 9:21:26 óra 2. De Villiers 5:18 perc hátrány 3. Terranova 18:05 p h. ...62. Namchin, Udiikhuu, Surendorj 15:10:02 ó h. ...66. Sebestyén Sándor, Bognár József, Dambinbaljir Jargalsaikhan 16:10:49 ó h.


motorosok
(112 célba érkező alapján): 1. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 2:34:28 óra 2. Marc Coma (spanyol, KTM) 40 mp hátrány 3. Joan Barreda (spanyol, Honda) 1:53 p h. ...65. Dési János (KTM) 47:47 p h. az összetettben: 1. Barreda 9:43:05 óra 2. Paulo Goncalves (portugál, Honda) 5:33 p hátrány 3. Walkner 10:33 p h. ...62. Dési 3:01:15 ó h.

Az idei, 36. viadal Buenos Airesből rajtolt, és a cél - miután a mezőny Chilén és Bolívián is keresztülhalad - ugyancsak az argentin fővárosban lesz jövő szombaton. Az össztáv több mint 9000 kilométer, ebből 4578 a mért szakasz.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....