elismerés

A Debrecenben gyártott Mercedes-Benz Reform 501 LE nyerte „Az év haszongépjárműve” díjat

2019.11.12.

A Camion Truck&Bus magazin 24. alkalommal hirdette meg "Az év haszongépjárműve" pályázatot, amelyben Magyarországon bemutatott és forgalmazott haszongépjárművek – összesen tizennégy kategóriában – méretnek meg. Az olvasók szavazataira épülő versenyen idén először indult és nyert a debreceni ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. által gyártott autóbusz: a Mercedes-Benz Reform 501 LE kapta ugyanis a legtöbb szavazatot a városi/elővárosi autóbuszkategóriában.

 

A hazai haszongépjármű piac egyik legjelentősebb elismerését nyerte el a debreceni ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft november elején. A buszfejlesztéssel és buszgyártással foglalkozó debreceni vállalat a városi/elővárosi autóbusz kategóriában nevezett a Mercedes-Benz Reform 501 LE modellel, s az olvasói szavazatok alapján meg is nyerte azt.

Tavaly december 11-én mutatta be a vállalat alacsonypadló-belépésű (low entry) elővárosi buszát. Az autóbusz EURO6-os dízelmotorral és 6+1 fokozatú automataváltóval szerelt. Az alváz műszaki kialakítása tartalmazza a Mercedes-Benz autóbuszain megszokott járműbiztonsági és menetstabilizációs rendszereket, valamint az ITK cégcsoport által fejlesztett távoli fedélzeti diagnosztikai és kontrolleszközöket, amelyek üzemelési, működési adatokat szolgáltatva teszik lehetővé a járművek távoli ellenőrzését. A városi és elővárosi igénybevétel miatt számos olyan kényelmi funkcióval látták el, amely az utasok legváltozatosabb igényeit is maximálisan kielégíti. Természetesen alapfelszereltsége a mozgássérültek le- és felszállását megkönnyítő rámpa, valamint az utazásuk biztonságát támogató rendszerek is.

„Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy rögtön az első indulás alkalmával elnyerhettük a Camion Truck&Bus „Az év haszongépjárműve” díját ebben a kategóriában. Munkatársaimmal gőzerővel dolgozunk azon, hogy Mercedes-Benz alapokon magas minőségű autóbuszokkal nyújthassunk alternatívát a piacon, amelynek fontos ékköve a szakmai közönség által is díjazott REFORM 501 LE. A REFORM autóbuszcsalád évről-évre bővül, a városi és az elővárosi modelljeink után idén már az általunk fejlesztett és gyártott iskolabuszt is bemutattuk. Bízunk benne, hogy hamarosan egyre több Debrecenben gyártott autóbusz futhat a hazai és az európai utakon.” – mondta el Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója a díjátadót követően.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.08
A New York-i Times Square forgatagába szervezett különleges, immerzív képzőművészeti....
2026.06.08
Az új Lamborghini videó, amely tökéletesen ötvözi a nagy teljesítményű atletikusságot, a szépséget....
2026.06.08
Új autóval vág neki élete egyik legizgalmasabb időszakának Szabados Ági. A népszerű műsorvezető és....
2026.06.08
Frontálisan ütközött két autó a 8-as főúton Jánosháza után, a 119-es kilométernél, ezért a....
2026.06.08
Hol, miképp, mikor? Részletezzük az alábbiakban.   ..
2026.06.08
A szombati teljesítményét megismételve vasárnap is mindkét futamon diadalmaskodott a címvédő és....
2026.06.08
Két hét alatt 805 gyorshajtót mértek be a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei egyetlen....
2026.06.07
Az Alfa Romeo mindig is az érzelmekről szólt, így van ez a kompakt géposztályban is. Járhatnék....
2026.06.07
A Mercedes pilótája a pole pozícióból nyert Hamilton előtt, ezzel hatalmas előnyre tett szert a....
2026.06.07
A tavalyihoz hasonlóan idén is a kategóriában hétszeres világbajnok, címvédő Marc Márquez nyerte a....