kínai autógyártás

Debütált az első karikamentes AUDI, de élőben látni nem fogjuk

2025.05.07.

Debütált az első karikamentes, nagybetűs AUDI. A patinás német autógyártó első olyan modellje, amely elvesztette hagyományos logóját, az összemetsző négy karikáját, a Sanghaji Autószalonon mutatkozott be.

Az új E5 Sportback bemutatójának helyszíne indokolt. Egyrészt az idén immár 21-szer rendezett sanghaji seregszemle egyre nagyobb tekintélynek örvend szerte a világon, miközben az európai kiállítások - mint például a Genfi Autószalon - csak veszítenek a kiállítókból és az érdeklődőkből. Másrészt a szuperelegáns modellt kifejezetten a kínai piacra, kínai ízlés szerint szabták, vagyis ha az öreg kontinens lakói is látni akarják, akkor Kínába kell utazniuk. Harmadrészt az új, nagybetűs AUDI nem tisztán Audi, hanem a német márka és a sanghaji  SAIC együttműködésének, illetve közös cégének a gyümölcse, és Kínában fejlesztették.

A modell küllemének legjellegzetesebb momentuma valóban az, hogy a négy összemetsző gyűrű helyett csupa nagybetűs AUDI felirat képezi a logóját elől és hátul is. Méretei az A6 Avanthoz hasonlóak: hossza 4881 mm, szélessége és magassága pedig 1959, illetve 1478 mm.

A Singleframe hűtőrács helyett AUDI Light Frame diszíti ezernyi apró háromszög fényforrással. Elől és hátul is fekete hurokba ágyazták a fényforrásokat, a radarokat és egyéb érzékelőket. A kilincsek behúzhatók, alapfelszereltségben is kamerák vannak visszapillantó tükrök helyett. Kiemelkedő a kiemelkedő légterelő a terebélyes hátsón, hogy a kínai vásárlók kedvébe járjon.

A „kínai Audi”, azaz AUDI belseje nem kevésbé stílusos, szembetűnő a 27 colos ívelt „faltól-falig” kijelzősáv, amely egyesíti a digitális műszercsoportot, a multimédiás rendszert és az első utas képernyőjét. A multimédiás rendszer a Qualcomm Snapdragon 8295 chippen fut. Van vezeték nélküli okostelefontöltő, mesterséges intelligencián alapuló hangasszisztens, valamint – mondanunk sem kell - számos vezetéstámogató rendszer.

Az AUDI E5 Sportback az A6 e-tron és a Q6 e-tron alapját képező Premium Platform Electricre (PPE) konfigurációra épül, és egy vagy két villanymotorral is elérhető lesz, hátsó vagy összkerékhajtással. Verziótól függően a teljesítménye 295 és 776 lóerő között mozog. A csúcsváltozat 3,4 másodperc alatt képes nulláról 100 km/órára gyorsulni, és a 100 kWh-s akkumulátora „legfeljebb” hétszáz kilométeres távolság megtételére elég. A 800 voltos architektúrája ultragyors töltést tesz lehetővé, 370 kilométeres hatótávot tíz perc töltési idő után.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..
2026.05.22
A BYD egyre komolyabb ambíciókat mutat a japán autópiacon: a vállalat a hírek szerint már idén....
2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....