kötelező biztosítás

December 31-ig meg kell kötni az új kötelező biztosítást

2016.12.02.

Az idei év végéig meg kell kötni az új, jövő évre vonatkozó szerződést azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, és úgy döntöttek, hogy az idei kampányban biztosítót szeretnének váltani, máskülönben súlyos büntetést kell majd fizetniük - hívta fel a figyelmet Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szóvivője.

Hozzátette: a szerződéskötés mulasztása esetén egyrészt fedezetlenségi díjat kell fizetni, amely magasabb mint a normál kgfb-díj, személyautóknál napi 360-660 forint, tehergépkocsiknál pedig több ezer forint lehet naponta. Másfelől baleset okozása esetén a biztosítással nem rendelkező autósnak kell megfizetnie az okozott kárt.

Elmondása szerint a január elsejei évfordulós gépjárművek aránya folyamatosan csökken, 2013-ban még az autósok 63 százalékát érintette, idén már csak 37 százalék. Azok száma is évről-évre csökken, akik biztosítót váltanak, 2009-ben 1,5 millióan választottak más ajánlatot, az idei alkuszi becslés szerint a lehetséges váltók száma 100-150 ezer között lesz.

A szóvivő beszámolt arról is, hogy a magyar gépjárművek csupán 2-3 százalékának nincsen érvényes kgfb-je, ami az európai szintnek felel meg.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..