Dakar

A Defender 2026-tól indul a Dakar-ralin

2025.01.04.

A Land Rover terepjáró márkája 2026-tól három éven keresztül indulni fog a Dakaron és a Tereprali-világbajnokságon a széria kategóriában.

A Defender márka hivatalosan bejelentette, hogy egy hároméves program keretében 2026-tól részt vesz a Dakar-ralin. A Land Rover jövőre a népszerű Defender típus két példányát indítja a tereprali-világbajnokság (W2RC) minden fordulóján, a Dakaron pedig egy harmadik versenyautóval bővül ki a csapat.

A Defender a szériaautóknak fenntartott Stock kategóriában fog versenyezni, amelynek a sport- és műszaki szabályait 2026-ra frissíteni fogják, hogy az osztály versenyképesebbé váljon az Ultimate T1+ prototípusokkal (Dacia, Ford Toyota) összevetve. Várhatóan a Toyota Land Cruiserekkel kell majd megküzdeniük a győzelemért.

„Számunkra nem hiteles, hogy az Ultimate-ben induljunk, mivel a Defender az eredeti terepjáró” – mondta James Barclay, a JLR Motorsport ügyvezető igazgatója. „Ez volt az első négykerék-meghajtású terepjáró a történelemben, szóval nekünk nem feltétlenül lenne muszáj belépnünk az autósportba. Csak akkor érezzük szükségét, ha a megfelelő módon tudjuk csinálni, és a megfelelő mód az, hogy bemutassuk a hihetetlen Defenderünk képességeit, mint szériaautó. Ha egy csővázas autóval jönnénk, ami csak úgy néz ki, mint egy Defender, az szerintünk nem lenne hiteles” – folytatta.

„Azt akartuk, hogy a kihívás arról szóljon, hogy a valódi autónk megmutassa, mire képes, ezt a víziót támogatjuk. Az ASO-nak és az FIA-nak meg kellett néznie a szabályokat, és azt kellett mondania, hogy 'OK, javítanunk kell rajtuk'. A szabályok egy nagyon régi koncepción alapultak a sorozatgyártású járműveket alapul véve, mi pedig az FIA-val és az ASO-val együttműködve azon dolgoztunk, hogy a szabályokat összhangba hozzuk a valósággal, azzal, hogy milyen is manapság egy modern sorozatgyártású SUV.”

„A Defender alapja, amit mi a Defender D7X platformjának nevezünk, egy önhordó alumínium konstrukció, amely háromszor merevebb, mint a hagyományos módon készült SUV-oké. És a hajtásláncok is nagyon érdekesek, erről később még több információt fogunk megosztani. Ha a tereprali sportot nézzük, úgy gondoljuk, hogy nagy lehetőség van benne; ha összehasonlítjuk a GT3 és GT4 kategóriát a pályaversenyzésben, 2000-ben, amikor a kategóriát létrehozták, még nagyon kevés GT verseny volt, és ha megnézzük most, a pályaversenyzés a GT3 és GT4 kategóriákkal lett igazán gazdag, míg a tereprali versenyzésben még nagy lehetőség van ezen a téren.”

Még nem jelentette be a Defender a Dakarra készülő háromautós csapat versenyzőit, de elmondták, hogy tapasztalt pilótákat és navigátorokat keresnek a programba, és egy női versenyzőt is szerződtethetnek. Titokban már megkezdték az új tereprali versenyautó átfogó fejlesztési programját, de a járművet csak 2025 őszén fogják először versenykörnyezetben használni, feltehetően a Marokkó-ralin.

A Defender márka idén már a Dakar hivatalos járműpartnere, ami azt jelenti, hogy 20 terepjárót szállítottak a verseny szervezőinek és a VIP-eknek a szállítására. További hat átalakított felderítő jármű csatlakozik majd a flottához, hogy segítsen az ASO-nak megtervezni a 2026-os, 27-es és 28-as Dakarok útvonalát.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....