Kamion Európa Bajnokság

Dobogóval hálálná meg szurkolóinak a biztatást Kiss Norbert a Hungaroringen

2019.06.21.

Második hétvégéjén Magyarországra érkezik a kamion Európa-bajnokság mezőnye. A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert hazai pályáján mindenképp szeretne dobogóra állni, hogy így köszönje meg szurkolóinak és támogatóinak az évek óta tartó töretlen bizalmat és biztatást. A német Tankpool24 csapat magyar versenyzője futamgyőzelemmel kezdte a FIA ETRC 2019-es évadát: Misanóban esős futamban állhatott a dobogó tetejére. 

A magyar szerelőkkel kiegészült német csapat idén Kecskeméten készíti fel a versenykamionokat, a hungaroringi forduló előtt pedig nemcsak a szükséges szervizt hajtották végre Kiss Mercedesén, hanem kisebb fejlesztéseket is végrehajtottak. 

“A hazai verseny minden évben a legfontosabb esemény számomra, főleg idén, amikor teljesen egyedüliként képviselem Magyarországot, ami hatalmas felelősség. Ezért arra kértem a szerelőimet, hogy ha kockázatos is, de építsünk be pár új alkatrészt. Pénteken tudjuk először kipróbálni az új csomagot. Ha a súlypontot is sikerül kicsit hátrébb vinnünk, az még optimálisabb futást tenne lehetővé.”

A Hungaroringen megszokott fesztiválhangulatról Kiss azt mondta, szeretné a töretlen szurkolást a 2015-ös dupla győzelméhez hasonló sikerrel meghálálni. 

"Úgy néz ki, hogy a páratlan évek itt nekem páratlan sikereket is hoznak, úgyhogy bizakodó vagyok. A minimálisan megfogalmazott célunk a hétvégére az, hogy dobogón állhassak. Nem bánnám, ha esne, mert az segítene a minél jobb eredmény elérésében, ahogy történt az Misanóban is. Most nem én vettem az ablaktörlő lapátot, abból tehát nem lehet már baj. Nagyon szeretném meghálálni a szurkolóim évek óta töretlen bizalmát, valamint a támogatóimét is, akik folyamatosan mellettem vannak. Ezt meg nem is lehetne szebben megünnepelni, mint győzelmekkel. Szombathelyen a Szentiván-éj minden évben egy kiemelt esemény, az én álmom pedig egyértelmű: győzni akarok hétvégén, és a lehető legtöbb pontot begyűjteni!" 



A kamion-Eb hungaroringi hétvégéjének programja:

Péntek:

17.00 - első szabadedzés

Szombat:

09.00 - második szabadedzés

11.00 - első időmérő

14.00 - első futam

16.30 - második futam

Vasárnap:

10.30 - második időmérő

14.00 - harmadik futam

16.30 - negyedik futam

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.05.30
A motorsport szerelmesei mostantól testközelből tanulmányozhatják a Toyota egyedülálló versenyautó-....
2023.05.30
Ahogy változik a világunk, nem csak bennünk záródnak kapuk, de az autóiparban is. Ezért is üdítő,....
2023.05.30
A Citroën újabb lépést tesz az elektromos mobilitás elérhetőbbé tétele felé: a C5 Aircross....
2023.05.30
Nehéz időszak elé néznek az ukrán gazdák, hiszen több százezer hektárnyi földet aknáztak alá az....
2023.05.30
A nyári szezonra készülve az Európai Unió megkettőzi az erdő- és bozóttüzek oltására felkészített....
2023.05.30
A tisztán elektromos meghajtású BMW i7 csupán néhány hónapja gurult fel a luxusszegmens progresszív....
2023.05.30
2023-ban első alkalommal végzett felmérést kiadónk, az Autós Nagykoalíció a magyarországi független....
2023.05.30
A Daimler Truck Holding érdekeltségébe tartozó két japán leányvállalat és a Toyota száz százalékos....
2023.05.30
A Magyar Suzuki Zrt. Igazgatóságának ajánlása alapján a május végi közgyűlés úgy határozott, hogy....
2023.05.30
Feltehetően ittasan hajtott egy 40 éves férfi – írta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-....