DTM

DTM - Kész a versenynaptár, június közepén lesz a magyar futam

2016.12.16.

- Elkészült a német túraautó-bajnokság (DTM) 2017-es versenynaptára, amelyben a Hungaroringen sorra kerülő versenyhétvége június 16-18-án, vagyis a legendás Le Mans-i 24 órás viadallal egy időben szerepel.

A kilenc hétvége mindegyikén két futamra kerül sor, azaz 18 verseny eredményei alapján alakul ki a végső sorrend. A sorozatot szervező ITR pénteki bejelentése szerint a naptárban az eddigiekhez hasonlóan túlnyomó részt németországi helyszínek szerepelnek, de Moszkvába, a hollandiai Zandvoortba és az ausztriai Spielbergbe is ellátogat majd a mezőny, amelyet ismét a három nagy német gyár, az Audi, a Mercedes és a BMW versenyautói és pilótái alkotnak.


Mindhárom gyártó hat autóval szerepelhet a sorozatban, így a címvédő Marco Wittmann-nak (BMW) 17 kihívója lesz. A sorozat májusban a Hockenheimringen indul, s itt is ér véget októberben. A DTM mezőnyében nem lesz magyar pilóta, a sorozatot végigkísérő Audi TT Kupában való szerepléshez pedig a mindössze 16 éves Keszthelyi Vivien áll a legközelebb, aki idén elvégezte az Audi Sport versenyzőakadémiájának első évét, közben pedig megnyerte a magyar túraautós bajnoki címet a 2000 köbcenti alatti kategóriában egy Audi TT volánja mögött. A fiatal pilóta csapata és menedzsmentje ugyanakkor még nem közölte, hogy Keszthelyi jövőre rajthoz áll-e a sorozatban.

A DTM 2017-es versenynaptára: május 5-7., Hockenheimring (Németország) május 19-21., Lausitzring (Németország) június 16-18., Hungaroring (Magyarország) június 30-július 2., Norisring (Németország) július 21-23., Moszkva (Oroszország) augusztus 18-20., Zandvoort (Hollandia) szeptember 8-10., Nürburgring (Németország) szeptember 22-24., Red Bull Ring (Ausztria) október 13-15., Hockenheimring (Németország)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....