XXI. Magyar Borok Útja Rallye

Duplázott a tavalyi nyertes a XXI. Magyar Borok Útja Rallye-n

2016.08.28.

A 20-as rajtszámmal induló Fekete László, Polyóka Mihály, Tóth Róbert trió nemcsak megvédte tavalyi bajnoki címét, hanem közel 80 százalékos pontszámnövekedéssel önmagát is és az idei mezőny második helyezettjét is túlszárnyalta. Így méltó helyre került az Autós Nagykoalíció közlekedésbiztonsági különdíja, melyet Knezsik István elnök ajánlott fel.

Vasárnap délután a 16:00 órakor kezdődő ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget a XXI. Magyar Borok Útja Rallye. A hétvége során a versenyzők Somlójenőtől Balatonfüredig számos pincészetet meglátogattak, ahol nemcsak a borok megízlelése volt fontos, hanem a különféle feladatok és kérdések sikeres abszolválása is. A sofőröket hibapontok alapján rangsorolták, így az nyerte meg a Rallye-t, aki legkevesebbszer tévedett, leggyorsabban oldotta meg az ügyességi teendőket. Több különdíjat is kiosztottak, így nyereményben részesült a legjobb női páros, a legjobb borok, és nem maradt el a Kóborlók Kupájának átadása sem. Az abszolút harmadik helyezett a 13-as rajtszámot viselő autó tagjai lettek 1807 ponttal: Turcsi Zsolt, Sudár András, valamint Molnár Attila. A dobogó második fokára a Patvaros István és Tarján Tibor páros fért fel, akik a 46-os gépjárművel vágtak neki a versenynek és 1798 ponttal végeztek, vagyis éppen, hogy megelőzték a mögöttük célba érő csapatot. A pódium tetején mindössze 1178 hibaponttal Fekete László, Polyóka Mihály és Tóth Róbert integetett vidáman, akik a 20-as kocsiban ültek. Balatonfüred lett idén a Rallye fővárosa, és minden valószínűség szerint a jövő évi, II. Motoros Borok Útja Rallye-n sem marad érintetlenül.

Az Autós Nagykoalíció különdíját a kamionos közlekedésbiztonsági szimulátoron legjobban teljesítő versenyző vihette haza, aki nem más, mint a 416 pontot elért, 52-es rajtszámmal induló ifj. Hubai Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős országos alelnöke.

Egy-egy díjat ajánlott fel az egyéni szempontrendszere alapján legeredményesebb csapatnak két fővédnökünk, Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr és Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úr. Úgy gondoljuk, méltán töltheti el büszkeség azokat a versenyzőket, akik ebben az elismerésben részesülnek. A Földművelésügyi Minisztérium egyik különdíját a Rallye egyik csodálatos pincészete kapta, akik a Nemzeti Borkiválóság Program kezdete óta (2013) állandó és eredményes résztvevői az Országkóstolóknak, boraik minden évben (2013, 2014, 2015, 2016) bekerültek a Borkiválóságok Könyveibe, összesen 5 tételük szerepelt már valamelyik kötetben. Ezen túlmenően, a család ifjabbik borászát a 2012., a 2013. és 2014-es években az „Év Bortermelője” választás 5 jelöltje közé választották. A díjat a Borbély Családi Pincészettől Borbély Gabriella vehette át. A másik földművelésügyi miniszteri díjat a 3. rajtszámmal induló Harsányi Gábor kapta, aki amellett, hogy egyik tavalyi fogadóállomásunk, a Harsányi Pincészet tulajdonosa, idén pedig versenyzőként indult. A Belügyminisztérium által felajánlott díjat holtversenyben az a két páros kapta, akik kellő alapossággal karbantartott oldtimer autóikkal teljesítették a távot. A 19. rajtszámú oldtimer tűzoltóautóval induló Kaszab Árpád és Csabai Csaba páros mellett a 18. rajtszámú Triumph-fal versenyző Dörfler Zsolt, Thomann Gábor lehet méltán büszke erre a díjra.

A Fair Play díjat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Liszkay Pincészet felajánlása alapján az a csapat kapta, akik önfeláldozóan, a verseny idejét, energiáját nem kímélve támogatta társait. A Csali Pincészethez alig bírt felmenni a tűzoltóautó, majd ott Macgyver-i módszerekkel több csapat összefogásával leheltek bele életet. A csapaton az 58-as rajtszámmal induló Jenei Zsolt Tivadar, Radácsi József, Majoros Annamária trió kapta. Mellette a Liszkay Pincészet hétvégi szálláslehetőségét a negyven év körüli ezüst Mercedessel induló Király Attila, Horváth Veronika páros kapta.

A Kóborlók Kupáját a NÉBIH és MVH felajánlásával idén az a csapat vihette haza, akik bár nagyon igyekeztek, de a legtöbb hibapontot gyűjtötték össze úgy, hogy egyetlen feladatot vagy állomást sem hagy ki a három nap során. Ez az egyik legkönnyebben megszerezhető díjnak tűnik, de évről évre egyre többen szállnak harcba érte. A díjat ezúttal a 26-os rajtszámmal induló, a versenyt 29 250 hibaponttal teljesítő Dugóhúzók csapata kapta.

A Magyar Borok Útja Rallye alkalmával hosszú évek hagyományait folytatva nemcsak a versenyzők versengenek, hanem a verseny során velük együtt megismert és általuk kóstolt borok is. A résztvevők és a szervezők idén is keresik, megszavazzák és a befutó után ünnepélyesen kihirdetik a Rallye legjobb fehér, vörösborát és roséját. A XXI. Magyar Borok Útja Rallye legjobb fehérbora a Csali Szőlőbirtok jégbora, a legjobb rosé a Liszkay Pincészet Pinot Noir Rozéja, a legjobb vörösbor pedig a Canter Borház Magnus Balatonfüred – Csopaki Cabernet Sauvignonja volt.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....
2024.03.27
Kamionnak ütközött egy kisteherautó az M5-ös autópálya 78-as kilométerszelvényénél, Kecskemét....
2024.03.27
- Mintegy 1,2 milliárd forint kormányzati támogatással, 2018-tól két ütemben újult meg a Mátravasút....