félretankolás

Eddig 350-en jelezték, hogy nem megfelelő üzemanyagot tankoltak a Shellnél

2019.09.25.

A körülbelül ezer érintettből eddig mintegy 350-en jelezték a Shellnél, hogy a vállalat budapesti, Füredi úti benzinkútjánál összecserélt benzin és gázolaj miatt nem megfelelő üzemanyagot tankoltak; a dízelautóba nagy mennyiségben benzint tankolóknak sürgősen szervizbe kell vinniük az gépkocsit - hívta fel a figyelmet a Shell, megjegyezve, hogy a cég megtéríti a jogos igényeket.

A Shell Hungary az MTI megkeresésére kedden azt írta, a rendelkezésre álló adatok szerint körülbelül 1000 tankolás történt abban az időszakban, így az érintett ügyfelek száma is erre a nagyságrendre tehető. A hiba a Shell FuelSave95-ös benzint és a Shell FuelSave Dieselt tankoló vásárlókat érinti, a Shell V-Power üzemanyagokat tankolókat nem.

Az ügy részleteinek feltárására megkezdődött a vizsgálat, hiba pontos okáról később tudnak tájékoztatást adni - jelezte a társaság, hozzátéve, hogy a vizsgálatot a szállításban részt vevő alvállalkozó bevonásával folytatják.

A Shell tájékoztatása szerint a nem megfelelő üzemanyag miatt a benzinüzemű autók esetleg leállnak és nem lehet újraindítani azokat, de károsodást nem okoz a diesel betöltése; a hiba az üzemanyag lefejtésével és az üzemanyag-ellátó rendszer kitisztításával kiküszöbölhető. A dízelüzemű autóknál azonban a nem megfelelő üzemanyaggal történő tartós használat komoly meghibásodásokat okozhat. A dízel üzemanyaggal működő gépjárműbe nagy mennyiségben tankoló vevők figyelmét ezért külön is felhívja a vállalat, hogy mielőbb menjenek szervizbe az esetleges hibák megelőzése és kezelése érdekében.

Ilyen eset korábban nem történt a cégnél. Várják az ügyfelek bejelentését, minden bejelentést kivizsgálnak, és az üzemanyag keveredése miatti jogos igényeket a Shell Hungary Zrt. megtéríti - áll a társaság válaszában. 

Szeptember 20-án, pénteken a budapesti Füredi úton található töltőállomáson reggel 7-kor a FuelSave 95-ös benzin és FuelSave Diesel üzemanyagok kiszállítása vagy lefejtése során a gázolaj helyett benzin, a benzin helyett pedig gázolaj került a benzinkút föld alatti tartályába, ezért az ott vásárlók nem megfelelő üzemanyagot tankoltak. Szeptember 21-én, szombaton délután érkeztek vásárlói bejelentések azoktól, akik Shell FuelSave 95-ös benzint tankolták. A Füredi úti benzinkúton a Shell FuelSave95-ös benzin értékesítését 20 óra 30 perckor leállították. A Shell FuelSave Diesellel kapcsolatban egészen vasárnap délutánig nem volt bejelentés, de azután a Shell FuelSave Diesel értékesítését is megszüntették.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....