japán autók

Egyesülhet Japán második és harmadik legnagyobb autógyártó vállalata?

2024.12.22.

A két nehézséggel küzdő japán cég közötti korai szakaszban zajló megbeszélésekről számoltak be a sajtóorgánumok. 



Kép forrása: Auto Express

Japánból származó jelentések szerint a Nissan és a Honda egy potenciális egyesülésről tárgyal, miközben azzal küzdenek, hogy versenyelőnyt találjanak a kihívásokkal teli globális piacon. 

A két cég már márciusban megállapodott egymással az elektromos járművek projektjeiben való együttműködésről, válaszul a kínai autópiac fenyegetéseire, valamint a vártnál lassabban fogyó elektromos hajtású Nissan-, és Honda-modellekre.

Feltehetően a jövő héten hivatalosan is kommunikálni fogják a cégek az egyesülés kilátásait, viszont a japán kormány ezt nehezen tudná tolerálni, mivel ez a projekt jelentős számú munkahely megszűnését vonná maga után. Valamint az ügylet létrejöttével a Nissan-nak biztosan meg kellene szakítania a Renault-val kötött együttműködését.

A Nissan és a Honda kapcsolata eddig csak az akkumulátorokra és azok technológiájára korlátozódott, viszont idén nyáron a két cég bevette a Mitsubishi Motors-t is ebbe a megállapodásba.



Kép forrása: Motor 1

A képet tovább rontják azok az egyelőre nem megerősített hírek is, melyek szerint az iPhone-t gyártó Foxconn felkereste a Nissant, hogy többségi részesedést szerezzen a cégben. 

A két vállalat hasonló nyilatkozatokat adott ki az elmúlt napokban, melyek szerint ha lesznek új információk az ügyben, megfelelő időben tajékoztatják majd a részvényeseiket. 

A hír megjelenését követően a Nissan és a Mitsubishi részvényei is emelkedésnek indultak, míg a Hondáé kissé visszaestek. 

2023-ban a Honda és a Nissan 7,4 millió járművet adott el, de Kínában - amely a világ legnagyobb elektromos járműpiacának számít - folyamatosan veszít a piaci részesedéséből. 

Forrás: 
Auto Express

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....