ICDP

Egyre kevesebb dolga lesz a szervizeknek - miért?

2022.01.25.

Az elektromos autók terjedése és az egyre modernebb balesetek megelőzésére hivatott biztonsági rendszer miatt egyre kevesebbszer kell majd szervizbe vinni az autót. Az ICDP 2030-ra 30 százalékos visszaesést prognosztizál.

A Tesla llítása szerint a modelljeikben fellépő problémák 90%-át hálózati kapcsolaton keresztül diagnosztizálni tudják, sőt, sok esetben a “javítás” is megoldható egy egyszerű szoftverfrissítéssel. Egyelőre úgy tűnik, egyedül van a Tesla a “zéró karbantartás” elvével a gyártók között, de ez nem feltétlenül marad így.

A legtöbb gyártó a szervizintervallumot tekintve nem tesz különbséget a hagyományos belső égésű, a hibrid és a teljesen elektromos erőforással szerelt autók között. Ennek ellenére persze a szerviz költsége jelentősen alacsonyabb utóbbiak esetében, mivel rengeteg kopó alkatrész és folyadék nem része egy elektromos autónak, tehát szinte nincs mit cserélni.

Az óradíj persze sok esetben változik, általában magasabb az elektromos autók esetében, de ez a különbség jellemzően minimális, legfeljebb néhány ezer forint, vagy éppen 0. A magasabb óradíj egyébként összességében teljesen indokolt, hiszen az elektromos autók relatíve újkeletű dolgok, a javításukhoz és karbantartásukhoz szükséges eszközök és a know-how pedig nem olcsó dolog, valahogy vissza kell hozni ezeket a kiesett összegeket.

Az alaktrészcserék hiánya és a minimálisan magasabb óradíj azt jelenti, hogy az autógyártók gyakorlatilag elfogadták sorsukat. Az elektromos autók fejlesztése nagyon drága, általában jelentősen alacsonyabb hasznot könyvelhetnek el egy ilyen autón, mint egy hagyományos, belső égésű motorral szerelt kocsin. De ha valamit kifejlesztenek, gyártanak, ráadásul többek között az alacsony fenntartási költségekkel népszerűsítenek, nem tehetik meg, hogy a szervizeken próbálják beszedni a kiesett bevételeket, ahogy egyébként sokszor a hagyományos autók esetében teszik. Itt érdemes mellékesen megjegyezni, hogy ez az alacsony haszonkulcs az egyik fő oka annak, hogy a gyártók európaszerte tiltakoztak az ellen, hogy a járvány miatt nehéz helyzetbe került gyártókat szinte kizárólag elektromos autókra vonatkozó támogatásokkal segítették kormányaik.

Az elektromos autók előretörése mellett a hivatalos márkaszervizeknek a Covid miatti változások sem tettek jót. Az autók kevesebbet mentek, a gyártók kénytelenek voltak eleve hosszabb határidőt adni az ügyfeleiknek a szervizekre. 2019-ben ez 20%-os visszaesést jelentett, de azóta is érezteti hatását az ICDP adatai szerint.

Mindemellett ráadásul kevesebb baleset is volt, ezért a törött autók javítása is visszaesett. A balesetek javításának számát erősen befolyásolja az biztonsági rendszerek egyre gyorsabb ütemű elterjedése, amiről kimutatták, hogy csökkenti az incidensek számát és súlyosságát. Ezt tetézi az éves vezetési távolságok csökkenésének hosszú távú és folytatódó tendenciája, bár továbbra is jelentős a bizonytalanság ezzel a tendenciával kapcsolatban. Egyrészről egyre több embernek van autója, a Covid alatt sokan lettek autótulajdonosok, de közben elterjedt a home-office és nőttek az üzemanyagárak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....