közlekedésbiztonság

Egyre több balesetet okoznak e-rollerrel, meglepő adatokra derült fény a Biztonság Hetén

2024.09.24.

A Biztonság Hetét már nyolcadik éve szervezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) annak érdekében, hogy felhívják az emberek figyelmét a balesetek megelőzésére. Ebben az évben kiemelt figyelmet szenteltek a gyalogosokra, a kerékpárosokra, a mikromobilitási eszközökkel közlekedőkre, a segédmotoros kerékpárosokra és a motorosokra, általános tapasztalat, hogy a közúti közlekedésben különösen ők szenvednek súlyos sérüléseket.

Az év első hét hónapjában az e-rollerekhez köthető 319 személyi sérüléses balesetből kétszer annyinak voltak okozói, mint elszenvedői ezen új típusú járművek használói. A kerékpárosok, illetve gyalogosok fokozott veszélyeknek vannak kitéve a közutakon. Megdöbbentő adat, de az összes személyi sérüléses baleset, azon belül a halálos kimenetelűek több mint egyharmada hozzájuk köthető.

Szeptember 16–22. között egy hét alatt 65 helyszínen ismerkedhettek meg a látogatók a közlekedésbiztonság számos összetevőjével, a biztosítások működésével, valamint a mindennapi élet egyéb biztonsági kockázataival, a veszélyek elleni lehetséges védelemmel. A legtöbb baleset ugyanis kis odafigyeléssel, felelős magatartással elkerülhető.

A rendezvényeken az ORFK-OBB és a Mabisz mellett több mint 30 együttműködő partnerszervezet is részt vett országszerte.

Az érdeklődők kipróbálhatták az újraélesztést egy próbababán, mini gyakorlópályát alakítottak ki kerékpárosoknak, a gyerekek ugrálóvárazhattak, mini kamiont vezethettek. Lehetőség volt több közlekedési ügyességi játékon is részt venni, valamint baleset-megelőzési feladatokat, digitális ismeretterjesztő feladványokat oldhattak meg a résztvevők. A helyes választ adók szerencsekereket forgathattak és ajándékokat kaptak a szeptember 21-ei zárórendezvényen a zsámbéki Drivingcampen.

Szintén a zárórendezvényen, a NIT Hungary által szervezett „5 tengelyen – Biztos kézzel” nevű versenyen mérték össze tudásukat az ország legjobb kamionosai. 2024 Bajnokok Bajnoka Szabados Gábor lett, a második és a harmadik helyen pedig Könczöl András és Szalai Gábor végzett.

A Biztonság Hete rendezvénysorozaton idén mintegy 15 ezren vettek részt. Köztük volt a Biztonság Hete százezredik látogatója is, hiszen a tavalyi témahét végén már 95 ezer helyszíni érdeklődőt tartottak nyilván.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....
2026.09.03
A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek....
2026.09.03
Egy ember meghalt, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton....