innováció

"Együtt tanul a jövő Lexusa a gazdájával"

2017.11.01.

Alighogy megkezdte ötödik generációs zászlóshajójának forgalmazását, a Lexus máris a hatodik szériát készíti elő. Az LS+ tanulmány már az autonóm mobilitás biztonságos és tiszta valóságát mutatja meg.

Formai és technológiai szempontból egyaránt hatalmas változások előtt áll a Lexus, ha hihetünk a márka legújabb tanulmányautójának. Az LS+ Concept nem csinál titkot abból, hogy a frissen bevezetett luxusmodell, az ötödik szériás LS jövőbeli utódját vetíti előre, és merészen veti bele magát a márka előtt álló lehetőségekbe.

Ahogy azt már korábban bejelentette, a Lexus 2020 első felében tervezi elkezdeni élesben is alkalmazni azokat a „városi csapattag” technológiákat, amelyek a normál közutakon is lehetővé teszik az autonóm közlekedést. Mint ismeretes, a Toyota-csoport tagjaként a Lexus kellő óvatossággal közelíti meg az emberi beavatkozás nélküli mobilitás kérdését, felismerve a gondolkodó, döntéshozó járművekkel járó hatalmas felelősség súlyát. 2020 után azonban megnyílhat a tér a vezetőt nem csupán támogatni, de megfelelő körülmények között helyettesíteni is képes technológiák előtt.

A márka jövőképében megfogalmazott, balesetektől és kötöttségektől mentes közlekedés folytonos kommunikációt igényel a járművek, az infrastruktúra és egy központi adatbázis között, amelyek ráadásul szünet nélkül fejlesztik saját ismereteiket a környező világról. Ez a tanulékony, mesterséges intelligencia teszi majd lehetővé, hogy a kizárólag gépjárművek által használt útszakaszokon (ez jogilag egyet jelent az autópályákkal) automatikusan besorolva, sávot váltva, gyorsítva és lassítva, a hossz- és oldalirányú távolságokat biztonságosan és dinamikusan megtartva, emberi beavatkozás nélkül haladhassanak a Lexus és idővel vélhetően más márkák modelljei is.

Mire megvalósul a „felhajtótól a lehajtóig” tartó autonóm közlekedés, és vele a gondolkodó gépkocsi álma, a Lexus formailag is átalakul. Az autó nem csupán csapattag, de akár családtag is lesz, amelyhez erős érzelmi szálak fűzik a felhasználókat; ennek megfelelően az LS+ Concept merész, ugyanakkor organikus irányban fejleszti tovább dizájnját. A hűtőmaszk orsó motívumának evolúciója már az autó orrának egészét elfoglalja, beleértve a lámpatesteket és a motorházfedelet is. Ennek során a tervezők éltek a modern (részben lézereket alkalmazó) világítástechnológiák és új generációs, részben vagy teljesen elektromos hajtásláncok adta funkcionális szabadsággal, és egybemosták azokat a szerkezeti elemeket, amelyeket ma még műszaki kényszerűségből külön-külön kell értelmezniük és alkalmazniuk a dizájnereknek.

A Lexus csupán egy fontos részletről nem tett említést: az LS+ Conceptről előzetesen megjelent információk között semmi nem szerepel a tanulmányautó hajtásláncáról. Csupán a maszk mögött elhelyezkedő, aktív lamellarendszerre tett utalásból következtethetünk arra, hogy az autó nagyteljesítményű hűtőrendszert igényel. Ez viszont nem feltétlenül jelenti a belső égésű motor jelenlétét…

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....