Detroit

Eladó Detroit ikonikus utcai versenyautója

2023.03.01.

Black Ghostnak hívták, hiszen a semmiből bukkant elő, megnyert minden gyorsulást, majd eltűnt az éjszakában.

Ma már csak szellem iparváros, egykor viszont az autós kultúra virágzó központja volt Detroit, aminek romlott utcáin és gyárépületei között a 70-es években az utcai versenyzés sem volt ismeretlen fogalom. Naná, ez elkerülhetetlen egy olyan városban, ahol minden az autókról szólt, és a rendőrség is szemet hunyt a dolog felett. Ráadásul ekkoriban valaki gondoskodott róla, hogy egy mítosz is felborzolja az utcai versenyzők kedélyeit.

Godfrey Quails az amerikai hadsereg 82. Légideszant Hadosztályában volt kiemelkedő katona, majd szolgálatai végeztével hazatért Detroitba és rendőrnek állt. Első dolga volt, hogy megrendelje magának vadiúj, 1970-es Dodge Hemi Challenger R/T SE-jét, farán az ikonikus fehér csíkkal, tetejét pedig a korszakban hódító krokodilminta (Gator Grain) fedte. Rendőrként persze nem engedhette meg magának, hogy utcai gyorsuláson kapják, úgyhogy Quails csak felbukkant a semmiből, odaállt a lámpához a Detroit közepén végigfutó Woodward Avenue-n, megnyerte a versenyt, majd eltűnt az éjszaka homályában.

Hetekig, de volt, hogy hónapokig nem látták többé, ami persze csak elmélyítette a legendáját. Sötétített ablakai miatt nem tudták, hogy ki van a volán mögött, és még 1975-ös visszavonulása után sem fedte fel magát Quails. Egészen 2014-ig, amikor is a fia családi elmesélésekből értesült apja sztorijáról. Gregoryt sokként érte, amikor az édesapja elvitte egy garázshoz és lehúzta a leplet a legendás izomautóról. Sajnos egy évvel később elvitte a rák Quailst, de még előtte a fiára hagyta az autót, aki most árverésre bocsájtja azt.

Mindezt azután, hogy a Dodge épp bejelentette a 2023-as Challenger SRT Hellcat „Last Call” limitált szériáját, amit pont a Black Ghost ihletett. Azonban kinek kellene a koppintás, ha egyszer az igazi legendát is birtokolhatja. Azt hiszem, hogy mindannyian szívesen ott lettünk volna abban a pillanatban, amikor majdnem 40 év lerántották a leplet a Challengerről, amiről egyébként egy remek dokumentumfilmet is gyártott a Hagerty.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....