járműértékesítés

Eladták a világ egyik legkülönlegesebb Lexus LFA-ját, mindössze egyet gyártottak belőle

2020.09.18.

A szupersportkocsi ötszáz példánya közül csupán egyetlen egyet gyártottak ilyen kivitelben; ez a példány most komoly összegeket hozhat türelmes tulajdonosának.

Idén lesz tíz éve, hogy a japán Motomachi üzemben megkezdődött minden idők egyik legkülönlegesebb sportautójának a gyártása. A Lexus LFA projektben részt vevő mérnökök és tervezők életük lehetőségeként tekintettek a megbízásra (tegyük hozzá, teljes joggal), így a szokásosnál is nagyobb odaadással és elhivatottsággal végezték munkájukat. Valaki mégis hibázott, aminek most, egy évtizeddel később komoly következményei lehetnek…

A Lexus LFA-hoz ugyanis harminc különböző árnyalatot álmodtak meg a márka színtervezői. Ezek közül tíz a gyártás első évében állt a vásárlók rendelkezésére, további húszat viszont csak a 13. hónaptól tettek elérhetővé. Népszerűek voltak a fehér és a szürke különböző árnyalatai, sokan választották a feketét és a kéket, a merészebbek sárgában vagy narancssárgában képzelték el álmaik autóját. Voltak azonban olyan árnyalatok, amelyek csak tervezőjük fejében harmonizáltak a javarészt szénszálas panelekből felépülő karosszéria vonalaival. Ilyen volt a Brown Stone (9J1 színkódú) fényezés, amelyet a feljegyzések szerint csupán egyvalaki választott az alapáron 375 ezer dollárért kínált autóhoz.

Hogy vajon utólag kapott-e dorgálást az a dizájner, aki a népszerűtlen tónust kikeverte, nem tudjuk. Az viszont bizonyos, hogy most, tíz évvel később legalább egy valakinek elnyerte a tetszését az árnyalat: nem sokkal azután, hogy az autó megjelent egy ritkaságokra szakosodott amerikai kereskedés honlapján, máris felkerült a hirdetésre a Sale Pending („értékesítés folyamatban”) felirat, azaz megvan a vevő a hivatalosan sötétbarna, de a fényképekről megállapíthatatlan színű autóra, és már csak a formaságok vannak hátra.

Az ár nem nyilvános, de az elmúlt években folyamatosan emelkedett a Lexus LFA értéke: az alapkivitelű, 560 lóerős modellek ma már megbízhatóan 400 ezer dollár fölött cserélnek gazdát, a korlátozott példányszámban, 571 lóerőre növelt teljesítménnyel kínált Nürburgring csomaggal szerelt verziók ára pedig lassan eléri az egymillió dollárt.

A most bemutatott autót egyébként nemcsak az egyedülálló fényezés teszi különlegessé, hanem makulátlan állapota is. Eredeti és máig egyetlen tulajdonosa mindössze 507 mérföldet (816 kilométert) tett meg vele, az a tény pedig, hogy mindkét lábtérben érintetlen a gyári védőfólia, arra enged következtetni, hogy eleve befektetésnek vásárolta az autót, azaz a minimális használat során is rendkívül gondosan bántak vele.

Az értékesítési csomagnak egyébként az eredeti megrendelés és adásvételi szerződés is a része. Így jól látható, hogy emberünknek valóban a barna lehetett a kedvenc színe: a speciális fényezés mellett őzbarna bőrkárpitozás és sötétbarna dekorelemek uralják a belső teret. Mindez együtt 13 ezer dollárjába került, ami abszolút értékben jelentős összeg, de az autó 375 ezer dolláros vételárát figyelembe véve szóra sem érdemes.

A Lexus LFA korának egyik legfejlettebb automobilja volt. 4.8 literes, V10-es szívómotorját a Yamaha bevonásával fejlesztették, legendáját pedig többek között annak köszönhette, hogy hivatalosan is Guinness világrekorderré választották, mint a világ leggyorsabban felpörgő belső égésű motorját: alapjáratból mindössze 0,6 másodperc (!) alatt éri el a 9500/leszabályozási határt.

 

Fotók és videó: marshallgoldman.com

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....