büntetővám

Élesedik a csata a kínai elektromos autókra kivetendő EU-s büntetővámok miatt

2024.09.24.

Magyarország ellenzi a kínai elektromos autókra kivetett európai uniós büntetővámokat és támogatja az ukrajnai háború mielőbbi rendezését célzó kínai-brazil béketervet - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint hétfő este New Yorkban.

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott megbeszélését követően arról számolt be, hogy a májusban létrejött megállapodások végrehajtásáról, az európai-kínai kapcsolatrendszer alakulásáról, illetve a béke érdekében hozandó globális politikai lépésekről egyeztettek.

"Az Európai Uniónak egyértelműen az lenne az érdeke, hogy az együttműködését fejlessze Kínával, és ne konfrontációt hozzon létre" - tette hozzá.

Ennek kapcsán rendkívül rossz ötletnek nevezte a kínai elektromos autóipari vállalatokkal szembeni vámok bevezetését az Európai Bizottság részéről, a véleménye szerint ez a lépés az európai gazdaságot is egyértelműen hátrányosan érintené.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy megalapozatlan döntésről van szó, és emlékeztetett rá, hogy Brüsszelben az európai autógyártók érdekeire hivatkoznak, de ezek a vállalatok közben "kézzel-lábbal tiltakoznak" a vámemelés ellen, hangsúlyozva, hogy az nekik is komoly károkat okozna, ugyanis jelen vannak a kelet-ázsiai ország piacán ők is, egyesek gyártási kapacitásokkal is.

"Azt pedig mi Magyarországon jól látjuk, milyen szorosan működnek együtt a nyugat-európai és a kínai autóipari vállalatok éppen az elektromobilitási stratégiájuk végrehajtása tekintetében" - szögezte le Szijjártó Péter.

"Tehát Magyarország ellenzi a vámokat, ellene fog szavazni a vámok bevezetésének, és reménykedünk, hogy a következő években civilizált, nyugodt és kölcsönös tiszteletre alapuló gazdasági együttműködés tud majd megvalósulni Kínával" - fogalmazott.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..