Lukács Lóránt

Elhunyt az F1-es operatőr és tizenegyszeres magyar bajnok

2025.02.27.

Lukács Lóránt operatőr szárazföldön és vízen is kiváló versenyző volt.

Életének 91-ik évében elhunyt a tizenegyszeres magyar bajnok, aki szárazföldön és vízen is tudott bajnokságot nyerni.

Lukács Lóránt 1934. november 27-én született Budapesten. 1945–1950 között a budapesti Szent Imre Gimnázium, majd a Petőfi Sándor Gimnázium tanulója volt. 1954–1961 között a Budapesti Honvéd Sportegyesületének versenyzőjeként ért el sikereket: 1955-ben gyorsasági motoros magyar bajnok lett.

1955–1956 között sorkatonai szolgálatot teljesítette. Sportolóként kezdett fotózni, előbb sport-, majd művészeti fotókat készített.

1961–1965 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Illés György és Makk Károly tanította.

1961–1971 között motorcsónak-versenyzőként az OC 500-as kategóriában tízszer szerzett magyar bajnokcímet. Korabeli tudósítások szerint egyik hatalmas bukásakor gerincsérülést szenvedett, de nem engedte magát kihúzni a vízből és a csónakba kapaszkodva várta meg a szakszerű mentést, vélhetően lélekjelenlétének, higgadtságának és kitartásának is köszönhető, hogy súlyos balesete után sikeresen felgyógyult.

Lukács Lóránt operatőr Fotó: Szalay Zoltán/ Fortepan

Lukács Lóránt Balázs Béla-díjas magyar operatőr, filmrendező, érdemes művész. 1965–1996 között a Magyar Televízió operatőre, főoperatőre és rendezője is volt, megválasztották a Magyar Operatőrök Társasága kuratóriumi elnökévé.

1986-tól nyugdíjba vonulásáig a Forma–1 Magyar Nagydíj vezető operatőre volt.

Lukács Lóránt közel kilencven film operatőre volt, ötöt rendezett is, az Angyalbőr címűben pedig szerepelt is.

1977-ben kapott Balázs Béla-díjat, 1985-ben Érdemes művész lett.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....