járműértékesítés

Elkelt az egymilliomodik európai Lexus

2020.10.26.

A világ vezető környezetbarát prémium autógyártója, az Európában immáron 80%-ban (Nyugat-Európában 96%, Magyarországon 99%) öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus mérföldkőhöz érkezett a kontinensen. 

Az Európában 1990-ben egyetlen modellel piacra lépő, mára azonban gyakorlatilag valamennyi fontos személyautó szegmenst környezetbarát csúcstechnológiás hibrid autókkal lefedő japán luxusautómárka ugyanis éppen európai megjelenésének harmincadik évfodulóján értékesítette egymilliomodik autóját a kontinensen. A nem mindennapi sikert a világ legfejlettebb öntöltő hibrid elektromos hajtása, a Lexus modellek kézműves kidolgozása és jellegzetes, letisztult, futurisztikus formavilága és az iparág legjobb ügyfélszolgálata alapozta meg.

Fontos mérföldkőhöz ért a Lexus, eladva Európában az egymilliomodik járművet: a márka összesített értékesítési eredménye szeptemberben vált hétszámjegyűvé. Az eredmény jó időzítéssel született, hiszen éppen a Lexus európai bemutatkozásának 30. évfordulójára esik. Ráadásul mindez a márka történetének új fejezetével is egybeesik, hiszen a Lexus idén mutatta be első, tisztán elektromos autóját, az UX 300e modellt, amit először néhány kiválasztott európai országban forgalmaznak. 1990-ben, alig néhány hónappal a márka amerikai debütálását követően a Lexus piacra lépett Európában is, méghozzá egyetlen modellel, az LS 400-assal, amiből 1158 darabot sikerült eladni. Ezt akár szerény nyitásnak is nevezhetnénk, ám mégiscsak ezzel vette kezdetét a prémium autók piacának átformálódása, hiszen az LS újraírta mindazt, amit a vásárlók a teljesítményről, a hatékonyságról és a modern felszereltségről gondoltak. Ezzel egy időben a Lexus újfajta szemléletet is meghonosított az ügyfelekkel és az autókkal való törődésben – és ez azóta is elérendő szintet jelent a nemzetközi autóipar számára.

A hagyományos japán vendégszeretet, az ‘omotenashi’ jegyében (amelynek lényege, hogy a vásárlót úgy fogadjuk, mintha saját otthonunkban látnánk vendégül) a Lexus a márka alapelvei közé emelte a kifogástalan kiszolgálást. A Lexus már a kezdetektől fogva a saját útját követte, nem pedig a piac bevett normáit másolta – amire az egyik legjobb példa, hogy mindmáig vezető szerepet játszik az öntöltő hibrid elektromos hajtások fejlesztésében. 2005-ben lépett reflektorfénybe a világ első hibrid luxusautója, az RX 400h SUV, és a márka azóta jelentősen továbbfejlesztette a technológiát, még magasabb szintre emelve a hibrid hajtások teljesítményét, üzemanyag- és károsanyag-kibocsátását, valamint a vezetés élményét. Az Európában eladott egymillió Lexus nem kevesebb, mint 45 százaléka hibrid volt. A hibrid hajtás ma már a Lexus teljes modellpalettáján szerepel, és az ilyen autók értékesítése folyamatosan növekszik: jelenleg a hibridek teszik ki a nyugat-európai piacokon értékesített Lexusok 96 százalékát. A Lexus mindig gondosan figyelemmel követte az ügyfelek változó igényeit és preferenciáit, a mindenkori piaci trendekkel összhangban fejlesztve ki új modelljeit.

Ennek nyomán a márka az SUV crossover modellekre helyezte a hangsúlyt, amelyekből a Lexus már 550 ezer darabot értékesített Európában. A kínálatban ma is szerepel a luxus SUV-piacot eredetileg megteremtő RX, illetve a hétüléses RX L, a közepes méretű NX és a 2019-ben bemutatott kompakt UX városi crossover, amely nagyon hamar a márka legnépszerűbb európai modellje lett. Oroszországban és más keleti piacokon a Lexus a nagyméretű LX és az erőteljes GX modelleket is forgalmazza. Napjainkban ezek az autók teszik ki a Lexus teljes európai értékesítésének több mint 80 százalékát. A tervezők mindeközben a vezetés örömére is nagy hangsúlyt fektettek, amit jól példáz a Lexus “F” jelölésű, nagy teljesítményű modellcsaládja, köztük az ultra-exkluzív LFA V10 szupersportkocsi és az RC F kupé, ami jelenleg is versenyez a nemzetközi GT-futamokon. E különleges gépek szellemiségét a sportos stílusú és tervezésű F SPORT változatok képviselik a Lexus kínálatában. Az autóipar korlátait átlépve a Lexus időközben luxusmárkává fejlődött, amely híres a kézműves minőségű munkáról, a feltörekvő dizájnerek támogatásáról a nemzetközi Lexus Design Award révén, illetve arról, hogy lenyűgöző élményekkel gazdagítja vásárlói életét.

A Lexus összesített értékesítési eredménye Európában:

Modell                                Bemutatás éve Eladott darabszám 2020. szeptember 30-ig

LS                                       1990                                                                               39.059

GS                                      1993                                                                               74.998

IS                                        1999                                                                             202.210

RX                                       2000                                                                             289.284

SC                                      2001                                                                                 6.202

LX                                       2002                                                                               58.234

GX                                      2010                                                                               14.862

ES                                       2010                                                                               26.949

CT                                       2011                                                                               97.637

LFA                                     2011                                                                                       38

NX                                      2014                                                                             155.366

RC                                      2015                                                                                 7.083

LC                                       2017                                                                                 1.816

UX                                      2019                                                                               32.972

ÖSSZESEN                                                                                                         1.006.710

A Lexus Európa piacai magában foglalják Nyugat-Európát (EU-tagállamok, Egyesült Királyság, Norvégia, Izland és Svájc), illetve a következő keleti piacokat: Oroszország, Kazahsztán, a kaukázusi régió, Törökország és Izrael.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....