esport

Elrajtolt a 12 millió összdíjazású magyar nemzeti e-sport bajnokság

2021.04.29.

Nyolc játékban összesen 12 millió forintot osztanak ki a résztvevők között a most elrajtolt K&H magyar nemzeti e-sport bajnokság 3. évadában. A hét hónapon át tartó versenysorozatra eddig 3000 egyéni és 371 csapatnevezés érkezett.

A csütörtöki online sajtótájékoztatón Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója utalt arra, hogy Magyarországon a videójátékosok száma meghaladja a 3,8 millió főt, az e-sport fogyasztói kör pedig átlépte a félmillió főt - írja az MTI.

"Az e-sport hazánk egyik, ha nem a legdinamikusabban növekvő sportközössége és a XXI. század leginnovatívabb sportága" - fogalmazott, indokolva ezzel, miért döntöttek úgy négy éve, hogy felkarolják a versenyszerű videojátékot. Hozzátette: az elmúlt napokban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is bejelentette az első virtuális sportverseny létrehozását, így az e-sport-játékosok ötféle sportágban mérhetik majd össze erejüket olimpiai licenc alapján.

Biró Balázs a Magyar Nemzeti E-sport Szövetség (HUNESZ) elnöke bejelentette, hogy az idei, harmadik évadban nyolc játékban összesen 12 millió forint összdíjazásért mérhetik össze tudásukat a játékosok. A részleteket illetően elárulta, hogy a bajnoki cím, a kupa és az elismerés mellett a LoL és az R6S csapatok 3-3 millió forintot, a Valorant csapatok 2 millió forintot vihetnek haza, míg a GTSport, iRacing és Roket League csapatok egyenként 500 ezer forint díjazásban részesülnek.

Kitért arra is, hogy a HPCL FIFA 1,5 millió forint és a HUNESZ FIFA Masters 1 millió forint díjazása hazai viszonylatban kiemelkedően magasnak számít. Beszélt arról is, hogy az eddigi selejtezőkre 3000 egyéni- és 371 csapatnevezés érkezett, és ez a szám vélhetően tovább növekszik, hiszen öt további játékban még el sem kezdődött a nevezési időszak.

Biró Balázs elmondta, hogy számos újítással várják idén is az e-sport játékosokat és rajongókat a bajnokság szervezői és az Esport1 közvetítő csapata. Igyekeztek családbarátabb, kevésbé erőszakos játékokat választani a kínálatba, és az újítások között egyebek mellett 500 óra sportközvetítés, magasabb stream-minőség, csapat- és játékos interjúk, valamint élő kameraképek is szerepelnek. Ezek azt a célt szolgálják, hogy ne csak az eredményeken legyen a hangsúly, hanem az e-sport "emberi" oldala is megmutatkozzon. A szórakoztatás új irányával a nézőszám növelése valamint az e-sport rajongók intenzívebb megszólítása a szervezők célja.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....