vitorlásverseny

Elrajtolt az 53. Kékszalag, több mint ötszázan neveztek

2021.07.22.

Csütörtökön 9 órakor rajtolt el a tókerülő vitorlásverseny Balatonfüredről, eláruljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Fifty-fifty, a rekordidőt futó katamarán

A verseny honlapján közölték, a végső győzelemre leginkább esélyes nyílt többtestű vitorlások kategóriájában 15 hajó nevezett a Kékszalagra, összesen pedig 556 hajó fog indulni.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint gyenge szélben versenyez majd a mezőny. A rajt idején még mérsékelt északnyugati szél várható, amely már a délelőtt folyamán gyengül, és a déli óráktól a tavi cirkuláció lesz a meghatározó. Az esti órákban sokfelé teljesen leállhat a légmozgás - hívták fel a figyelmet. A meteorológiai szolgálat szerint pénteken és szombaton is főként a helyi hatások alakítják majd a gyenge, vagy mérsékelt légmozgást.

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével, majd pedig Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Tavaly egy rendkívül szélcsendes versenyen a Vándor Róbert vezette RSM2 katamarán nyert 17 óra 52 perc 57 másodperces idővel. Vándor élete meghatározó élményének nevezte a tavalyi győzelmet. Elmondta: sok időt töltöttek azóta is vízen, és találtak még potenciált a hajójukban, melynek kedvezhet a gyenge szeles időjárás.

Az egyes hajóosztályok legjobbjainak és a különdíjasoknak járó elismerésekkel együtt 56 különböző díjat adnak át.

A sportolók biztonsága érdekében a keszthelyi bója és a balatonfüredi befutó is hajózási zárlat alatt lesz, a vízen 55 mentőmotoros hajó felügyeli a versenyzőket, a parti eseményekre pedig csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni - ismertette.

Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a vitorlázás ünnepének nevezte a Kékszalagot, melyen 1934-ben még csak 30 hajó állt rajthoz, manapság azonban 500 feletti a nevezők száma. Közülük azonban csak pár száz vitorlás indul az eredményekért, a többieket az olyan értékek kötik össze, mint a kitartás, víz és a természet szeretete, vagy a szolidaritás - jegyezte meg.

Holczer András, Balatonfüred alpolgármestere hangsúlyozta: Balatonfüred és a Kékszalag neve összeforrt egymással, a városnak fontos a verseny és a vitorlássport is.

Az alpolgármester arról is beszámolt, hogy a vitorlás szövetséggel közös kikötőfejlesztésbe kezdtek, a város nyugati részében pedig a Kékszalagról neveznek el egy új sétányt. Itt emléket állítanak a korábbi győzteseknek, információkat nyújtanak a versenyről, valamint a tókerülő verseny ikonikus hajója, a Nemere II kicsinyített mását is kiállítják.

A tizenháromszoros győztes Litkey Farkas vezette PreVital fedélzetéről Perjés Bálint arról beszélt: már tavaly egy hosszabb árbócot építettek a hajóba, és az elmúlt hónapokban egyre jobban kitapasztalták ennek hatásait.

Az időrekordot tartó Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa, Józsa Márton reményeit fejezte ki, hogy délelőtt még kitart a távozó front szele, de jelezte, hogy az elmúlt hónapokban komoly munkát fektettek a hajó kis szeles tulajdonságainak fokozásába.

Az 1896-ban a balatonfüredi hajógyárban épített Kishamis 83 éves kormányosa, Hrehuss György műszaki csodának nevezte a vitorlást, amely 125 évvel készítése után is versenyképes saját hajóosztályában. A kormányos elmondta: az idei Kékszalag a 67. versenyszerű tókerülése lesz.



A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, melyet tavaly egy rendkívül szélcsendes versenyen a Vándor Róbert vezette RSM2 katamarán nyert 17 óra 52 perc 57 másodperces idővel.

A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbócos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....