Lexus

Első lehet a Lexus?

2017.10.24.

Legfőbb piacán, az Egyesült Államokban jó ideje fej-fej mellett versenyez egymással a három legnagyobb prémium autógyártó. A Lexus-nál abban bíznak, hogy hamarosan ismét a konkurensek elé kerülhetnek.

Az Egyesült Államokban, amely Kína rohamos térnyerése dacára még mindig a legnagyobb prémium piac a világon, jó ideje kemény konkurenciaharc folyik a kategória dobogós helyeiért. A Lexus, a BMW és a Mercedes-Benz karnyújtásnyira van egymástól, az éppen aktuális sorrendet leginkább a jól időzített termékbevezetések határozzák meg – írta közleményében a Lexus.

A márka szerint a legutóbbi, harmadik negyedéves adatok alapjána Mercedes némileg veszített lendületéből, amellyel 2016 végén magához ragadta az első helyet. Akkor megelőzte nemcsak az addig vezető, ám a Lexus remek finise nyomán harmadik helyre csúszó BMW-t, de magát a Lexust is. A harmadik negyedévében a Lexus nagyon megközelítette az év eleji erős teljesítményével ezüstéremre pályázó BMW-t.

"Ugyanakkor több jel is mutat arra, hogy a következő időszakban a Lexus lehet az a márka, amelyik a legnagyobb ütemben tudja fokozni jelenlétét." – bizakodnak a cégnél. Mindezt közleményük szerint többek között arra alapozzák: „A több mint nyolcvan éves szakmai múlttal rendelkező U.S. News & World Report értékelése szerint a sportosságtól eltekintve minden objektív és szubjektív téren többet kínál német ellenfeleinél a japán márka. Másrészt pont az amerikai (és amúgy a teljes globális) piacon húzókategóriának számító szabadidőjárművek között két nagyon fontos újdonsággal, az UX városi crossoverrel, valamint az RX hétüléses kivitelével készül hamarosan előrukkolni a Lexus. Ezek még idén bemutatkozhatnak, és amint kezdetét veszi gyártásuk és forgalmazásuk, az hónapok alatt megfordíthatja az erőviszonyokat, és visszaadhatja a Lexus számára a piacvezető pozíciót.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....