ACEA jelentés

Emelkedett a forgalomba állított új személygépkocsik száma júniusban Európában

2016.07.17.

Jelentősen emelkedett a forgalomba állított új személygépkocsik száma Európában júniusban is, az egyes országok közül egyetlen kivételként csak Nagy-Britanniában csökkent az új autók száma.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában és az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz tartozó négy országban (Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) valamivel több mint másfél millió autót helyeztek forgalomba, 6,5 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Az unióban 6,9 százalékkal, több mint 1,45 millióra nőtt a tulajdonosának átadott új autók száma. Ez jóval alacsonyabb a májusi 16 százalékos növekedésnél, ami részben szezonális tényezőkre vezethető vissza.

A forgalomba hozott új autók száma júniusban már a 34. egymást követő hónapban bővült a 32 európai államban. Elemzők azonban arra figyelmeztettek, hogy megtörhet a lendület a Brexitből fakadó gazdasági bizonytalanságok miatt. A legnagyobb piacok közül a legerősebb, 11,9 százalékos növekedést Olaszország könyvelhette el, míg Spanyolországban 11,2 százalékkal, Németországban pedig 8,3 százalékkal emelkedett a forgalomba került új autók száma. Franciaországban 0,8 százalékos növekedést, Nagy-Britanniában viszont 0,8 százalékos csökkenést mértek.

Az autógyártók közül a Peugeot-t és Citroent gyártó PSA-csoport, valamint a Ford egyaránt 1,1-1,1 százalékkal kevesebb új autót adott át vevőinek júniusban, de csökkentek a Nissan (-2,9 százalék) és a Mitsubishi (-19,7 százalék) eladásai is. A legnagyobb német autógyártó, a Volkswagen konszern új autóinak száma 1,0 százalékkal 349 180-ra emelkedett éves összevetésben, de a károsanyag-kibocsátási botrányba keveredett csoport piaci részesedése a tavaly júniusi 24,4 százalékról 23,2 százalékra csökkent. A Volkswagen márka eladásai 0,6 százalékkal, a Seaté 2,3 százalékkal, a Porschéé pedig 2,6 százalékkal zsugorodott, míg a Skodáé 8,6 százalékkal ugrott meg.

A másik két nagy német autógyártó közül a BMW-csoport eladásai éves szinten 15,7 százalékkal, 106 ezer 527-re, a Daimleré pedig 16,1 százalékkal, 91 ezer 289-re emelkedtek. Az év első hat hónapjában 9,1 százalékkal, több mint 8 millióra emelkedett az utakra került új autók száma a 32 európai országban, ezen belül az EU-ban 9,4 százalékkal, több mint 7,84 millióra ugrott az új autók száma. Olaszországban 19,2, Spanyolországban 12,5, Franciaországban 8,5, Németországban 7,1, Nagy-Britanniában pedig 3,2 százalékkal nőtt az új autók száma.

Az ACEA statisztikája szerint Magyarországon júniusban 31,8 százalékkal, 9685-re, az év első hat hónapjában pedig 24,1 százalékkal, 45 959-re emelkedett az üzembe helyezett új autók száma. Az ACEA arra számít, hogy idén 5 százalékkal növekszik a forgalomba állított új személygépkocsik száma Európában.

 

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....