Jeep Avenger

Érkezik az összkerekes Jeep Avenger

2024.03.09.

Tisztán elektromos hajtáslánccal 2023 Európa Év Autója tudott lenni a Jeep Avenger. Vajon mire megy majd összkerekes mild hybridként?

Nem csak a Jeep első elektromos autója, de a legkisebb autója is egyben a Jeep Avenger, ami 2023-ban elnyerte Európa Év Autója címét is. Noha később csatlakozott a belsőégésű motoros változat is a kínálathoz, azért az apró SUV így is felrúgta a Jeep néhány alapvető értékét. A most érkező 4xe mild hybrid változat talán valamit tompíthat ezen, hiszen – ahogy neve is sugallja – összkerékhajtással érkezik, ami közel sem olyan elterjedt ebben a szegmensben, mint gondolnánk.

A hajtáslánc egy 134 lóerős, négyhengeres benzinmotorból és két 28 lóerős villanymotorból tevődik majd össze. Míg az egyik elektromos motor elől, addig a másik hátul kap helyet, így adódik a kvázi összkerékhajtás. A benzinmotort egy hat fokozatú, duplakuplungos automata kezeli, míg a hátsó tengely teljes mértékben a villanymotoré. Noha ez nem elvárt egy mild hybridtől, a Jeep szerint alacsony sebességnél képes kizárólag villanyról haladni. Ahogy a többi 4xe modellnél, itt is számíthatunk a kék kontrasztszínre és a kissé terepes hangolásra. A most megosztott rajz is erre enged következtetni. Európai eladásait 2024 végén kezdheti meg az Avenger 4xe.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....